Cseri Miklós – Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2001)

Sabján Tibor: Késő középkori lakóházak rekonstrukciói (Sarvalyi példák)

re kerülnek, melyekkel eddig nem is számoltak a kutatók. A megdöbbentően nagy méretek, a statikai problémák, a szerkesztés lehetőségei csak akkor kerülnek elő ilyen erőteljesen, ha az épületeket legalább tervben rekonstruáljuk, tulajdonképpen absztrakt formában megvalósítjuk. Módszerünk veszélyeiről pedig azt gondoljuk, hogy ha kritikával kezeljük gondolatainkat, akkor kikerülhetők a nagyobb melléfogások. Egyébként a sarvalyi házak rekonstrukciójánál az egyik módszertani érdekesség az volt, hogy sok népi építészetből átemelt szerkezet az egyetlen lehetséges megoldást adta az adott kihívásra, még akkor is, ha ez ellen a szakmai beidegződésünk berzenkedett is. Ilyen volt például a nagy fesztávra állítható tetőszerkezet problémája, vagy az eresz és a kereszt-mestergerenda viszonya is. Ha a népi építészeti párhuzamokra csak annyi adatunk lett volna, mint amennyit mi „előállítottunk", akkor joggal kételkedhetnénk a végeredmény hitelességében. De itt nem erről van szó, az adott népi építészeti összefüggéseket éppen azok a legfontosabb tipológiai elemek diktálták, melyek mindig is a néprajzi kutatás kiemelten fontos szempontjai voltak: az alaprajzi rendszer, és a tüzelőberendezések. Ezek pedig a régészeti adatokból egyértelműen kiszűrhetők voltak, vagyis az „előállított" részletek biztos alapokhoz kapcsolódtak, így nem valószínű, hogy a 19. századi részletek átgondolt visszaverésével messze elrugaszkodtunk az egykori valóságtól. 417