Cseri Miklós – Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2001)

Benkő Elek: Régészeti megjegyzések a székelyföldi lakóházak középkori történetéhez

44. sz. telken feltárt, későbbi pincét (17. objektum) már nem ásták ilyen mélyre, ezért a szükséges pincemagasság miatt a ház padlóját kellett - kb. 50 cm-rel - a talajszint fölé emelni. E folyamat együtt járhatott a bejárati oldalon húzódó, emelt tornác kialakításával, végső soron pedig az eresz+ház tagolású falusi házaknál fejlettebb házalaprajzok kialakulásával. A rendelkezésünkre álló kevés adat azt sejteti, hogy a 16-17. század folyamán feltűnő, bonyolultabb házalaprajzok ekkor még távolról sem váltak kizárólagossá: mellettük, a mezővárosok peremén, illetve a környék falvaiban továbbéltek a régebbi változatok is. Ház és udvarház A fentiek azt sugallják, hogy a késő középkori-kora újkori székelyföldi házak kialakulásában a mezővárosok elsőrendűen fontos szerepet játszottak, miután lakóik, különösen a főterek körül tömörülő tehetősebb polgárok kocsmáitatásra és bortárolásra egyaránt berendezkedtek, illetve - az általános mezőgazdasági termelésen túlmenően - olyan kézműipari tevékenységet folytattak, ami raktározási és műhelykérdéseket egyaránt felvetett.

60 Mindazonáltal a lehetséges előképek közé nemcsak ezeket soroljuk, hanem a mezővárosok és falvak nemesi épületeit is. Ez utóbbi épülethorizontnak a Székelyföldön különös jelentőséget ad az a körülmény, hogy a magukat nemesnek tekintő családok száma meglehetősen magas volt. A ténylegesen nobilis-nak nevezett, egregius-nak szólított főemberek mellett ugyanis nemesi címre - és a fejedelemkorban címerre - tartottak igényt a lófők is, akiknek korabeli agilis titulusa világosan jelzi, hogy a Székelyföld kiváltságolt területén kívül, a vármegyék fogalomvilágában csupán félnemesnek számítottak volna. Jelentős számuk és a székely közrend házainál esetenként nagyobb és igényesebb faépületeik mindenesetre azt engedik sejteni, hogy a 16-17. század folyamán a legegyszerűbb, kétosztatú faháztól a kétmenetes nemesi kő udvarházakig az átmenet szinte folyamatos lehetett. Székelykeresztúron és a vele mára teljesen összeépült Keresztúrfalván fél tucatnál is több nemes családról, illetve ezek itteni részbirtokáról maradt adat a 15-16. századból (Csákány, Csató, Eőssi, Geréb, Györffi, Miklósi, Nyújtódi család), és legalább három helyen sejt a helytörténeti kutatás elpusztult középkori udvarházmaradványt (Székelykeresztúr-Unitárius Gimnázium, Kórház, Gyárfás-kúria), anélkül azonban, hogy ezeket a fenti famíliák valamelyikével megnyugtatóan összekapcsolhatta volna. (9. kép) A kutatás, nem utolsósorban az inventárium-adatokat ilyen szempontból is értékelő történeti kutatás már hosszabb ideje felvetette, hogy a kétsorosság felé való fejlődés és az oldalházas rendszer a nemesi udvarházaktól jutott el a népi építészet alaprajzi változataihoz, és ezt a vélekedését számos épületleírással támasztotta alá.

61 Utóbb néprajzi oldalról az az ellenvetés támadt, hogy a nemesi kúriák 17-18. századi leltáraival egykorú, de biztosan nem nemesi eredetű falusi boronaház is maradt ránk (Kászonimpér, 1678), és ez „a korai, nem kuriális példa semlegessé teszi ezeket a bizonyítékokat."

62 A magunk részéről az alábbiakban történeti és - főként - régészeti forrásokkal igyekszünk alátámasztani „a kuriális példa" feltétlen primátusát. Ezen a téren ugyanis 60. Minderről legutóbb: BENKŐ Elek 2000. 61. B. NAGY Margit 1970. 30-39. 62. BARABÁS Jenő 1973. 31. 385