Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
A Jászkunság műveltsége és társadalma - Barna Gábor: Kunszentmárton és a Nagykunság. Kulturális alkalmazkodás és a mezővárosi kultúra
Kunszentmárton és a Nagykunság 45 A mezővárosi lakosság széleskörű és sokrétű kapcsolatokat tartott fenn környezetével. 66 Kunszentmárton esetében legerősebb gazdasági integráló térségnek a Csongrád és Békés megyei, Körös völgyi dél-alföldi térség tűnt. A jászsági származás emléke alig néhány vonatkozásban mutatható már csak ki. Kosa László a paraszti polgárosulásról és a népi kultúra táji megoszlásáról Magyarországon írott könyvében a korábbi kutatásokra alapozva megrajzolja a két nagytáji központ: Szeged és Debrecen, valamint tágabb környezetük képét. Debrecent bezárkózónak, az általa befolyásolt vidéket, a Hajdúságot és a Nagykunságot konzervatívnak, megrekedtnek írja le. Szegedet nyitottnak, új hatások befogadójának és elindítójának, a Dél-Tiszántúlt pedig a „legnyitottabb alföldi vidéknek" látja a századforduló idején. 67 Kunszentmárton közjogi története miatt ekkor még erős szálakkal gyökerezett a „konzervatív, megrekedt" Nagykunságban, de mindennapi élethelyzete, gazdasági és társadalmi kapcsolatai a nyitottabb dél-alföldi régióhoz kötötték. Az egykori „frontier" szellem ekkorra már természetesen elmúlt az „őslakosságból". Ám mindig nyitottabbnak mutatkozott, mint a többi nagykun város: toleránsabb volt már a XIX. század elején is a kereskedelemben feltűnő zsidókkal szemben, s könnyebben (ha nem is könnyen!) befogadott, de el is bocsátott polgárokat. A XIX. század folyamán megindult, s a század utolsó harmadában Kunszentmártonban felgyorsuló polgárosulás révén mind nagyobb számú értelmiség: tanító, jogász, tisztviselő, vállalkozó telepedett le a városban. A Nagykun kerület megszűnése után (1876) az egykori Kerületi Házban Magyar Királyi Járásbíróság kapott helyet. Létszámánban megerősödött a bevándorolt református és zsidó lakosság, amely a XX. század elején templomait is felépítette. Az ő életmódjuk egy másfajta kulturális mintát követett, eltérőt a helybelitől, egy nyitottabbat, amely azonban hasonló volt akkor már a városokban, s amely nagyon gyorsan hatott a város földműves lakosságára és iparosságára. 1910-től polgári iskolai képzés is elindult Kunszentmártonban. Ez az új mezővárosi paraszt-polgári kultúra alig ismert a kutatás előtt. Kunszentmártonban egyik kifejezője Bozsik Kálmán keramikus mester, aki elszakadva a paraszti használati kerámiától jórészt e paraszt-polgári ízlés kielégítésére törekedett. A nagykun városok, s köztük Kunszentmárton lakossága tehát olyan mezővárosi kultúra hordozója, amit műveltségi jegyekkel nehéz jellemezni, mivel a legtöbb kulturális jelenség az egyes városoknál nagyobb területre jellemző, vagy éppen nincs meg mindegyik településen. 68 Ilyen egyediségében sajátos kulturális képet mutatott minden nagykun mezőváros. Legfőbb összetartó erőt az azonos társadalmi helyzet, a kiváltságos kerülethez való tartozás jelentette. De - amint láttuk - már abban az időben is a műveltségi elemek szintjén az egyes városok más-más tájhoz kapcsolódtak, más-más irányba fordultak. Azt modhatjuk, hogy az alapréteget egy alföldi jellegű kultúra jelenti, amely történeti, konkrét földrajzi, gazdasági, vallási stb. okok 66 Szilágyi 1980. 174. 67 Kosa 1990. 109-118, 134-154. Kosa László itt lényegében karakteresebben megfogalmazza Bálint Sándor véleményét Szegedről. V.ö.: Bálint 1980. 68 Szilágyi 1980. 171.
