Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)

Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Szabó László: Lépes madarászás a Közép-Tisza vidékén

Szabó László LÉPES MADARÁSZÁS A KÖZÉP-TISZA VIDÉKEN 1. A természetben élő ember ismeri, mert megfigyeli az élő környezetet. Növényeket, állatokat, rovarokat egyaránt. Kiskunmajsán pl. a gesztenye- vagy eperfa nedvezéséből időt jósoltak, s szerintük mindig bevált. Ugyanígy a rovarok (bodobács, hangyafajták, más csoportosan élők) gyülekezéséből, mozgásából időváltozást jósoltak. Kiskunmajsán tudták, hogy a nyári jászol mellé ecetfát kell ültetni, mert az a rovarokat szagával elriasztja. Gyűjtéseimből sorolhatnék számos példát, de közülük a besenyszögi adatomat emelem csak ki. Egy juhász a birka gyapjának megtapintásával időváltozást, vihart, esőt jósolt. Nem kellett neki barométer, mert a birka gyapja már mutatta a közeli időváltozást. Mindehhez fontos volt az empirikus tapasztalat, a természettel való szoros együttélés és megfigyelés. Győrffy István közöl egy 1827-es adatot a pákászok „halfogásáról": „Megcölöpölik láboknál fogva a sas fiakat fészekekbe, hogy el ne repülhessenek. Az anyjok pedig nappal vad madarakat, éjjel pedig halakat annyit hord tápláltatásokra, emészteni nem győzik fiai, de reggelre már ott vannak a pákászok és a szép potykákat, nagy csukákat elragadozzák előlük. A fiak sipítanak, az anyjok pedig még inkább hordja nekik az ennivalókat, de mindazokat a lesi pákászok emésztik meg." Mekkora ismeret, milyen megfigyelés és hagyomány áll emögött! Szűcs Sándor oldalakon át foglalkozik a sárréti, nagykunsági pákászok madarakhoz való viszonyáról elmondván, hogy az arra utazókat a madarak tömege mind lenyűgözte, de azt is, hogy valamennyi madárfajt természetében mennyire ismerték a rétes emberek, s ehhez igazították befogásukat. Kezdődött a madártojások összeszedésével (magam is szóltam erről a beregi Tiszahát falvainak bemutatásakor), részletezi a csalisíp használatát, a szájjal való madárhang utánzást, a csalimadár különböző használatát (réten és vízben), s a befogott darvak szerepét, emberhez való közelségét, a darutoll gyűjtését, árulását, s legényi rangjelző szerepét. Hasonló ez - mint Zentai János baranyai cikkéből is kiderül (itt kólészónak nevezték a pá1 Győrffy 1984:44-45. - Itt jegyezzük meg azonban, hogy e korai leírásnak - Lörincz István, a KözépTisza-vidéki Természetvédelmi Terület vezetője szerint, akivel együtt jártuk a Tiszát éveken át - sok buktatója van. Akitől a pákászok raboltak, csakis rétisas lehetett, mert egyedül az fog halakat. Ugyanakkor éjjel nem vadászik, tehát a leírás pontatlan. Másfelől a rétisas igen kényes, s ha fészkét megzavarják (már pedig itt rendszeres zavarásról van szó), akkor elköltözik. Éppen ez a megzavarás az oka számuk mára való erős gyérülésének. Végül kételkedik abban is, hogy megérte-e a halban bővelkedő rétek rétes embereinek maximum 25-30 centiméteres halért fárahágni. Köszönetemet fejezem ki Lörincz István barátomnak. A továbbiakban szövegben és lábjegyzetben (L. I.). 2 Szűcs 1977: 71-77