Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Viga Gyula: A Latorca néprajzához
208 Viga Gyula mint a völgyi települések gazdálkodásának, életmódjának a folyóval való árnyalt kapcsolatrendszerét. A történeti-néprajzi források és adatok a folyóvölgy és az általa felfűzött települések sajátos, önálló jellegét hangsúlyozzák, s csak másodlagosan szólnak az érintett, összekapcsolt tájak viszonyáról. Részben a korábbi vármegyék területi beosztása, részben pedig a trianoni, ül. a második világháborút követő határmegvonások következménye, hogy a társadalom- és kultúrakutatók ritkán elemzik együtt, organikus egységében a Latorca völgy egészét. Jóllehet a két világháború között a Latorca mente még egy ország - Csehszlovákia - része volt, érdemben nem vizsgálták a tájat; a Szernye mocsaras vidékén megkezdett kutatás csak a folyó síkvidéki részét érintette. A második világháború után már Ukrajna és Szlovákia határa választotta ketté a folyó völgyét, s bizonyára ezzel (is) magyarázható, hogy annak vizsgálata a történeti Ung vármegye egy járására, az Ung-vidéknek nevezett, kiterjedésében a nagykaposi járásra és öt egykori zempléni magyar településre szűkített tájra terjedt ki. (Barna Gábor vezetésével rendszeres gyűjtőmunka folyt a tájon az 1980-as években, ám annak eredményeiből csak mutatványok jelentek meg.) Amint azt D. Varga László megfogalmazása is érzékelteti, ezzel éppen Ung vármegye táji tagoltsága, a síkvidék és a hegyvidék népeinek együttélése maradt ki a kutatás látóköréből, ami a jellegadó táji kapcsolatokkal és vegyes etnikai képlettel szegényíti a vizsgálatok néprajzi hozadékát. Ez a térség is változó alakulat volt közigazgatásilag: az 1870-es években alakult ki a járás területe, amin aztán 1945-ben Csehszlovákia és a Szovjetunió osztozott. (Hasonló módon szétdarabolt a történeti forrásközlés is.) Megítélésem szerint egységes struktúraként kell értelmeznünk a Latorca völgyének néprajzi tradícióját is, igaz - s ez valamelyest menti a kutatói szándékokat - ehhez megjelentés vizsgálatok elvégzésére van szükség. A 204 km hosszú Latorca forrásvidéke a Vereckei-hágó alatt, az Északeleti-Kárpátokban található, vízgyűjtő területe 3129,9 km 2 . 8 A folyó felső szakasza a Beszkidek keskeny völgye, Vereckétől Szolyváig a folyó itt szűk térben észak-déli irányban halad, majd Szolyvától nyílik ki valamelyest a Szinyák és a Borló között, s északkelet-délnyugati irányt véve, Munkácsnál fut ki az Alföldre. A felső rész Bereg vármegye területe, később a folyó Ung és Bereg, majd Ung és Zemplén vármegyék határfolyója volt. Jelenleg Ágcsernyőnél országhatár húzódik. A mai Szlovákia délkeleti részében a Latorca felveszi a Laborccal egyesült Ung folyót, majd az Ondavát és Bodrog néven ér a mai Magyarországra. 3. A mostani témánk szempontjából kiemelendő, hogy a Latorca többféle tájon át, több ország, több vármegye területén át folyt, s - hasonlóan a Magyar Alföld peremterületeinek vizeihez - alapvetően eltérő adottságú vidékek népét kapcsolta össze organikusan egymással. Mindez nem pusztán kartografíkus szempont, hanem tükrözi, hogy a Latorca mente tradicionális forgalmának szempontjából meghatározó jelentősége volt az erdős peremterületek (fa) és a mezőgazdálkodó síkság és dombvidék (főleg bor) tájspecifikus javainak. 5 Vö.: Kaprálik-D. Varga szerk. 1989. 6 D.Varga 1989. 3-4. 7 Vö.: Neupauer K. 1989., Takács-Udvari 1998. 8 Bogoly 1992. 14-15.
