Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Szilágyi Miklós: A fogás. Adatok a földterület és a szántási idő tagolásához
198 Szilágyi Miklós tosabban is igyekeztem tisztázni, hogy az 1920-as években, amikor még nem a maga gazdájaként, de mint vő eléggé önállóan az apósa földjét művelte, hogyan osztotta be - akár együtt szántott a sógorával, akár egyedül - az egész napos munkát. Amikor szántási idő volt, mindenképpen „kint háltak" (azaz: nem a városi háztól indultak munkába); vagy a maguk tanyájában (ha a közelben dolgoztak), vagy bekérezkedtek valahová, hogy, jó hajnalban" munkához láthassanak. 7-8 óra tájban ették afröstököt, ekkor volt tehát az első pihenés. 8 órától kb. fél 12-ig szántottak, ismét ettek, majd 2kor fogtak be újra, és esetleg este 6-7 óráig is folytatták a munkát - a fogást nem lehetett félbehagyni. Naponta egy embernek két ökörrel 3 fogást ki kellett szántania, s ez 3x8 kerülést jelentett (négy ökörrel se lényegesen többet, mert a négy ökör nehezebben fordul a földdarab végén). Ugyanez területmértékben kifejezve és a munkateljesítményt némileg általánosítva: „hogyha rendesen ment, 2000 kodrátot [vagyis két 1000 négyszögöles kisholdat] fel tudtunk szántani" egy nap. Idős beszélgetőtársam nyilván nem tévedett (hosszú kapcsolatunk alapján: nem tartom valószínűnek, hogy tévedett volna!), amikor így határozta meg a napi szántás-teljesítményt, s ebből könnyen kiszámíthatóan egy fogás terjedelmét. Más kisújszállási adatok alapján viszont azt valószínűsítem, hogy bár a felszántandó terület egységekre osztása is, a munkaidőnek hasonló elvű tagolása is általánosíthatónak látszik a középparasztinál nagyobb gazdaságokra - mindazokra tehát, ahol egyegy tagban több holdnyi felszántandó terület volt -, a fogás mint egységnyi terület lehetett más jelentésű is: csak egyes gazdaságokban volt állandósult és egyezményes a jelentése. K. I. - akiről korábbi beszélgetésünk alapján tudtam, hogy nagyszüleinek 120 holdja és hozzá három tanyája volt, módos parasztgazdaságban nevelkedett tehát a két világháború között - a trágyázásról beszélt, amikor megemlítette a fogást: „Mondom, nekünk is vót 14-15 marhánk, meg 5 lú, meg 2 csikó, meg mikor mennyi, hát a töreket, szalmát, csutkát megette, vót dudva [= trágya], úgyhogy két hétig is dudváztunk, két szekérrel. Hogy: kihordtuk a fő'dre, megdudváztuk rendesen. 'Otán meg: egy fogás meg vót dudvázva, akkor szántottuk kifele." Amikor a fogás terjedelmére kérdeztem, így értelmezett: „15-tűl 20 ölig - szóval ki milyet fog. Mondjuk, nem tudom én, 10 hó'd fő'dje [van], áztat felfogja két darabba'. Akinek, nem tudom én, mondjuk 12 van egy tagba, vagy valami, az is kettőbe' fogja fel. Mert, mondjuk: itten felfogja, egyiket összeszántja, akkor itt kezdi, meg oszt' így forog [mutatja az asztalon], ha meg szíjjel szántja, akkor meg így. [Tehát a széjjelszántás azt jelenti, hogy oldalt kezdi meg, és befelé halad. S ezt váltogatni kellett évenként?] Váltogatni! Egyik esztendőbe' összeszántja, másik esztendőbe' szíjjel." Azt is igyekeztem tisztázni - emlékezvén Sz. L. fentebb idézett értelmezésére - hogy a fogás jelentett-e meghatározott idő alatt megszántandó területet. A válasz: „Hát attúl függ. Mondjuk, ha szántott az ember, másfél hód fődet egyesekével ki tudott szánta2 Magnetofonnal rögzített beszélgetés 1990. július 28-án, adatközlő Szabó Lukács (szül.: 1892). 3 280 öles dűlővel számolva: a napi teljesítmény kb. 7,5 öl szélességű parcella, egy fogás tehát kb. 2,5 x280 öl. Ha egy „fogatásra" 30 centit számítunk, a 8 kerüléssel (ami 16 fogatás) tehát valóban meg lehetett szántani a megközelítően 2,5 öl = kb. 4,7 méter széles parcellát.
