Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)

Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Szilágyi Miklós: A fogás. Adatok a földterület és a szántási idő tagolásához

Szilágyi Miklós A FOGÁS Adatok a földterület és a szántási idő tagolásához 1. A fogás a Magyar Néprajzi Lexikon három soros (és kivételesen szerző nélküli) címszava szerint „akkora földterület, amennyi egyszeri nekifogással (vagy befogással) megdolgozható." E definíció, mely homályban hagyja, hogy a „megdolgozás" csupán a szántásra, vagy egyéb munkamüveletekre - pl. a boronálásra, a kapálásra, alkalmasint az aratásra - is vonatkozik-e, nem a szokatlan szűkszavúság miatt keltheti fel a figyelmet, inkább azért, ami még hozzákapcsolódik: „Kivételesen használt kifejezés". Joggal kérdezhetjük: ha a néprajzi irodalomban „kivételes" a használata, vajon azért-e, mert bár a parasztok maguk széltében emlegették e fogalmat, a földművelés-kutatók „elfelejtették" leírni - vagy azért „kivételes", mert messze nem országos eltérjedtségű, s korántsem ismeri-használja mindenki, aki elvileg használhatná. Ezek a kétségek teszik indokolttá a dolgozatomat! Amennyire a saját gyűjtésű kisújszállási adalékok, valamint a régebbi és újabb publikációk hosszabb-rövidebb leírásai lehetővé teszik, szeretném tisztázni, hogy: - miért volt szükséges szántáskor a megművelendő földterület kisebb egységekre, azaz fogásokra tagolása; - vajon afféle egyezményes területmérték volt-e afogás, s ha igen, milyen nagyságú; - miként függ össze egymással afogás mint terület-fogalom és az egész nap végzett szántás időbeli tagolása, általánosabban: az étkezési-pihenési idők miként szakaszolták a napi munkaidőt. 2. Kisújszállási, s inkább a munkaszervezetet, a munkakapcsolatokat, mint a földművelés technikai részleteit feltárni törekvő adatgyűjtéseim közben először rendszeresen felkeresett beszélgetőtársam, a századik életévéhez közelítő s kiváló memóriával megáldott Sz. L. hozta szóba a megszántandó terület kisebb egységekre osztását. Ökreit - pontosabban: az akkor még apósa tulajdonában lévő egy pár ökröt - dicsérte: „könnyebben vittík az ékít, mint a sógoromnak a lova. Megkerültem! Én minden ebíden eggyel többet kerültem: mindig elöl indultunk el, oszt' mindig hátulra kerültem, mire kifogásra... Nyó'cat [kerültünk]. Még azt is... tán számolni is tudott, hogy nyó'cat kerültünk egy ebíden... vagy: az egyik fogáson!... a 280 öles düllőbe'..." A két étkezés közötti, szántással töltött időszakasz (ebéd) és a megszántott terület (fogás) ilyen összekapcsolása: egymással való értelmezése után pon1 Magyar Néprajzi Lexikon, 2. Budapest, 1979. 176.