Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)

Bellon Tibor 60 éves (Szilágyi Miklós)

14 Bellon Tibor 60 éves sok előadásai (A magyar nép tudósa. Nagykunsági Füzetek, 3. sz. Karcag, 1980 és Győrffy István az Alföld kutatója és életművének irodalma. Nagykunsági Füzetek, 6. sz. Karcag - Szolnok, 1987), nemkülönben Győrffy István Nagykunsági krónikájának általa sajtó alá rendezett, utószóval kísért újrakiadása (Karcag, 1984) vitathatatlan szakmai értéket fognak jelenteni a jövőben is. Ne feledjük azonban, bár ez a tudományos teljesítmények szokványos értékeléseiben nem szokott hangsúlyozódni, mert nem „tanulmányozható", hogy Bellon felkészültsége, tudása, eleven szelleme maradandóan ott hagyta a nyomát Karcagon. Bizonyosan nem olyan a város, mint volt a '60-as évek elején - s ebben Bellon Tibornak is komoly szerepe volt. Mindaközben, amíg a „Nagykunság tudósává" érett (ami önmagában sem kis dolog, hisz ennek a sajátos kutatói alkatnak a karakteressé formálásában olyan elődei voltak, mint Győrffy István és Szűcs Sándor!) az etnográfus szakma „szereposztásának" is maradéktalanul eleget tett: iránymutató jelentőségű földművelés- (tágabban: paraszti gazdálkodás-) tanulmányaival kapcsolódott a helyismereti kutatások vonzásában megszülető tanulmánygyűjteményekhez, monografikus vállalkozásokhoz, így: a szeghalmihoz (1979), a csépaihoz (1982), a kecelihez (1984), a bagihoz (1988), a békéscsabaihoz (1993), a csólyospálosihoz (1995) és felsorolhatatlanul sok továbbihoz. Mert Bellon Tibor elsősorban az agráretnográfia egyik leginvenciózusabb művelője! Nemcsak abban az értelemben, hogy bármilyen terepen mozogván csalhatatlan biztonsággal talál rá - a múló idő emlékanyagot porlasztó hatásának fittyet hányva - a legarchaikusabb néprajzi jelenségekre, miközben persze a változás-vizsgálat elkötelezettje. Abban az értelemben is, hogy a történeti-néprajzi filologizálás szokványos és nem-szokványos arzenálját felvonultatva maradandó érvényűén értekezik - sajnos nem annyiszor, ahányszor tehetné, tennie kellene! egy-egy termesztett növényünk gazdaságtörténeti jelentőségéről és XX. századi jelentőség-vesztéséről {A köles termesztése és keleti párhuzamai. Ethn. XCII. [1981] 233-258) vagy a magyar földművelés honfoglaláskori rétegéről (Földművelés, irtásgazdálkodás. In: Kovács László - Paládi-Kovács Attila [szerk.]: Honfoglalás és néprajz. Budapest, 1997. 145-157.) És a csak általa megírható, tehát megírandó szintetizáló - iránymutató tanulmányokat hiányolva odaérkeztem e pályakép-vázlatot fogalmazva a „korát meghazudtolóan fiatalos" Bellon Tibor - sokunk testi-lelki jóbarátja, másoknak mestere és szellemi gyámolítója - soros adósságaihoz. Kedves Tibor, ne hivatkozz az oktatásra és az ezzel kapcsolatos adminisztratív teendők túlburjánzására, ne hivatkozz az elháríthatatlan közéleti szerepekre, a tiszai ártéri gazdálkodást csak Te tudod megírni! Ehhez a még előtted álló nagy munkához kívánnak Neked, „az úgysem-igaz-hogy hatvan-évesnek" barátaid és tisztelőid töretlen munkakedvet és jó egészséget! Szilágyi Miklós