Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)

Kulturális folyamatok tér- és időbeli keretei - Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közösségek időhasználatának eltérő vonásai

Hagyományos közösségek időhasználata 145 forradalmak emlékét őrző március 15-e és október 23-a, s az államalapító Szent Istvánra emlékező augusztus 20. 7. A házasságkötés szezonalitása az anyakönyvek alapján jól vizsgálható. Lehet országos statisztikai elemzéseket készíteni, s felekezetek, társadalmi osztályok vagy lakóhely (régió, város-falu) szerint elkülönített adatsorokat vizsgálni. Földműves, rurális népességnél a munka- és a pihenőidő éves megoszlásához igazodott a lakodalom időzítése. Nagyon tanulságos az éves munkacsúcsok és munkahiányok grafikonja, hullámzó görbéje a parasztgazdaságokban. Azonban a parasztságnál ezen kívül felekezeti eltérések léteztek. Felekezeti eltérések mutatkoztak a házasságkötések idejének szezonális változásában. A katolikusoknál három kiugró csúcs volt a XIX. század utolsó évtizedeiben: szüret után (novemberben), a farsangi időszakban (január-február), s egy kisebb csúcs pünkösd környékén (májusban). A katolikusok az advent (december) és a nagyböjt (március) időszakában nem kötöttek házasságot. Az 1870-es években a katolikusok a novembert, a január-februárt és a májust preferálták. Minthogy ezt a három időszakot kedvelték a görögkeletiek és az evangélikusok is, az országos grafikon vonalán is ezeket a tetőpontokat találjuk. A reformátusok és az izraeliták szokásrendje eltért a katolikusokétól. A reformátusok házasságainak zömét november és március közötti egyetlen nagy hullámban kötötték (1. ábra). Ezzel szemben az izraeliták, s a városi polgárok egy része már 1870-ben is a júniust és augusztust preferálták. Házassági szezonalitásuk hasonló volt az 193040-es évek urbánus mintájához.

16 A 19. század végi Magyarországon 6 regionálisan szignifikáns minta állapítható meg, melyek szorosan kötődtek a régió etnikai és felekezeti összetételéhez. A katolikus esküvő napja a XVIII. században még a vasárnap volt, a XIX. században azonban áttevődött hétfőre, a XX. században pedig szombatra. Lásd ezt Bélapátfalva (Borsod m.) példáján (2. ábra).

17 A református falvakban (így Átányon) azonban még a XX. század közepén is a csütörtök volt a lakodalmak hagyományos napja.

18 Erdélyi református falvak, tekintettel a románok szerdai böjtjére, nem csütörtökön, hanem kedden tartották a lakodalmat a XX. század elejéig (3. ábra). A következő évtizedekben fokozatosan áttértek a vasárnapi lakodalomra. Kós, Károly ezt a régi közösségi tradíciók és gazdálkodás fellazulásával magyarázza.

19 Az okok között említi a polgári anyakönyvvezetés intézményesülését (1895) és a szántóföldek tagosítását, mint az egyéni szabad gazdálkodás nyitányát is. Az időfelfogás és az időgazdálkodás eltérései valószínűleg a modern társadalomban is megfigyelhetők. Látnivaló, hogy az állami alkalmazott, a hivatalnok szívesebben „lopja az időt", mint a magánvállalkozó, aki az időpazarlással csak önmagát károsítaná. Az ún. szocialista periódusban az emberek többsége az időt is ambivalens 16 Faragó 1994. 70-75. 17 In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerk.: Paládi-Kovács Budapest, 2000. 425. ,8

Fél-Hoferl997.424. 19 Kós 1979.482-483.