Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

többször is végig úgy, ahogyan apjától-nagyapjától megtanulta. Lejegyeztem 1952-ben Karcag határában. ,,Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara Az aradi vártömlöcnek ablakára, Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt, Ki a tömlöc fenekén a halálra kész. Elítélték sorba' mind a tizenhármat, Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat. Elnevezik felségsértő pártütőknek, Hogy a magyar szabadságért harcra keltek. Zörög már a tömlöcajtó vasa, zárja, Jertek, jertek, hős magyarok a halálra. Ki is jöttek vérző szívvel, haloványan, Elbúcsúztak egy pár szóval katonásan. Jaj, de boldog, kit először nevezének, Hogy a halált legelőször ő lelné meg. Jaj, de bezzeg, kit végsőnek hagynak hátra, Bajtársai szenvedését végigvárja. Damjanichot hagyták végső vértanúnak, Hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak, Kegyetlenül haragszik rá mind a német, Számtalanszor földig verte őkelméket. Ott állt mankójára támaszkodva, Mind egy dűlőfélben lévő templom tornya, Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva, Ingerkedő gyermeksereg játékára. Körülnézett olyan hősen, olyan bátran, Mintha volna honvédek közt a csatában. Bajtársai mind ott függnek már előtte, 0 is indul, ő is megyén jobb életre. Mintha amit szenved, nem is halál lenne, Mintha nem is sírba, hanem bálba menne, A németek busa képpel bámulának, Mily könnyen mond jóéjszakát a világnak. Dörgő villám! Ezek hát az én bíráim, Kiket összetörtek az én katonáim? Mondhatom, hogy derék hősök, szép vitézek! Nincs kedvem az életre, ha rajok nézek. És megállt az akasztófa közelében, Megöleli, megcsókolja keservében. Isten hozzád szabadságom keresztfája! Rajtad halok meg hazámért, nem hiába. Aradi vár, aradi vár, halálvölgye, Híres-neves magyar hősök temetője, Teremjenek határidon vérvirágok, Felejthetetlen legyen az ő haláluk." 569