Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Valahogy ezen az úton jár Baranyó Sándor is. Kevész művész van, aki annyira ismerné Európa legtöbb képtárát, a németalföldi és az itáliai mestereket, aki annyit utazna külföldön. Kiállításaival rendre sikereket arat. S tudatosan vallja és vállalja. hogy festészete a hazai talajból fakad és a fentebb említett hagyományt igyekszik továbbfejleszteni. S ennek a tudatosan vállalt művészeti elgondolásnak és megvalósításnak köszönheti a hazai és külföldi sikereit Párizstól Helsinkiig, Szófiától Münchenig. Párizsi kritikák állapították meg: „... ritkán látunk ilyen szenvedélyes festészetet Franciaországban. Kompozíciói közvetítik számunkra az emberi lélek és az alkotóerő érzéseit... Baranyónál kétségtelenül az ember uralkodik a természeten." Az 1977-es müncheni tárlatának méltatója írja: „Baranyó Sándor színben gondolkodik, lát és alkot. S nemcsak fest, hanem szinte karmesterként rendezi egymás mellé azokat a színeket, amelyek harmonikusan illeszkednek egymás mellé, hogy azután ellenpontként villantson fel kontrasztos színfoltokat." A külföldi néző szemüvegén keresztül Baranyó Sándor festményei így mutatják meg a hazai Orbis pictus-t, a megfestett világot, a mai valóságot. Baranyó nem száraz leírója a tájnak és a vele szorosan együtt élő embernek, hanem oldott festőiségű képei szenvedélyesen érzelemmel telítve hozzák azt elénk. Érzelem és dinamika süt át a képein, s ha beajánló gondolataimmal nem egyszer zenei hasonlatokat érintettem, az nem véletlen. Liszt Les préludes-je. vagy Bartók Concerto-ja dübörög elő képeiből, hogy vihar múltán halk lírává finomodjanak. A Damjanich János Múzeum kiállításvezetői, 1989. Mecénások művészi adományai a szolnoki múzeumnak A Szolnoki Galériában megrendezésre kerülő tárlat anyaga a latin és görög kultúrának a hazai műveltségbe és a magyar nyelvbe is áthagyományozódott kel fogalma, szava - a mecénás és múzeum - köré csoportosítható. A mecénás a kétezer évvel ezelőtt élt gazdag római polgár, Maecenas nevéből vált fogalommá, közszóvá, mint a művészetek és a tudományok bőkezű pártfogója. A múzeum a görög museion szóból eredezteti nevét, amely a múzsák, a művészetek ligete megnevezésére szolgált, s vált a műtárgyak, régiségek gyűjtésével, rendszerezésével és kiállításával foglalkozó tudományos intézménnyé. Mecénásai a szolnoki múzeumnak voltak a múltban is, és vannak ma is. Álljon itt azoknak a neve, akik a legutóbbi három évben gazdagították művészi alkotásokkal képzőművészeti gyűjteményünket: Barcsay Jenő, Boldizsár István, Borbereki Kovács Zoltán, Csúcs Ferenc, Serge Delaveau, Gábor Marianne, Gyurcsek Ferenc és Szepesházy Kálmán. Hét művész és egy műgyűjtő. A művészeket mindig is foglalkoztatta a gondolat, hogy alkotásaik, életművük válogatottabb darabjai közgyűjteményekbe kerüljenek, ahol a legnagyobb nyilvánosságot kapják, és ezért adományaikkal, hagyatékukkal gazdagították a múzeumokat, ahol műveik, nevük, s - Horatius szavaival - „ércnél maradandóbb alkotásaik" fennmaradnak. Barcsay mester nemcsak az abc rendje szerint kerül az élre. A Kossuth-díjas. 524