Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
rajzainak a felderítése volt. Ezek főleg hegyi kecskéket és rájuk nyilazó vadászokat ábrázoltak. Ma már biztosan tudjuk, hogy itt a vadászmágia egyik ősi formájával találkozunk. A vad elejtését ezzel akarták befolyásolni, megkönnyíteni... A rajzok legkorábbi rétege a szkíta időkben készült... Érdemes volna, de hely hiányában nem idézzük Szabó János cikkéből a kirgizek között végzett néprajzi gyűjtésről mondottakat, s általában az életmód sajátosságait. Azt mondhatjuk, hogy az a vidék a történeti kutatók kincsesbányája. Erdélyi István hazafelé - terven felül - meglátogatta a nyugat-pamíri Pendzsikent városának ásatásait. Ez a tadzsikisztáni Pompeji méreteiben a mai Szolnokhoz hasonlítható, s kb. a felét már feltárták. Nyomára a régészettudomány történetében példátlan módon bukkantak rá. A környező hegyek egyik sziklahasadékában ugyanis megtalálták az előzőleg elpusztult város levéltárát. Ebből megtudták, hogy Szogdiána fővárosát az V. sz. elején alapították. A támadó arabok elől a VII. sz. végén az egész város kivonult a hegyekbe. Meg akarván ezzel menteni gyönyörű épületeiket a pusztulástól. Ez a gesztus nem hatotta meg azonban az arabokat, és a lakosság lemészárlása mellett a várost is felégették, mely azóta a természet martaléka lett. Az előadás, bár sokszor csak rövid utalás formájában is, de kitért a téma adta keretekben minden lényeges mozzanatra. Ez a beszámoló nem lenne teljes és hűséges, ha elhallgatná azokat a roppant nehézségeket, amelyekkel az expedíció - munkája során - szinte hősies fokon megküzdött. Elsősorban a rendkívül nehéz terepviszonyokról kell beszélni... Ötezer méter körül már csak különleges légzőberendezéssel lehet zavartalanul, az egészség veszélyeztetése nélkül dolgozni... A nyári nap erős ultraibolya sugárzása pedig a bőr szabad felületén sebeket okozott... Más természetű nehézségekkel is számolni kellett ott. Bár a 20 tagú expedícióban csak 5 régész vett részt, a többi technikai segédszemélyzet volt, fizikai munkát (pl. csákányozás) így az ásatást vezető professzoron kívül mindenki végzett. Az érdekes és nagyon tartalmas ismertetés az éjszakába nyúlt. Mégis az előadót a kérdések özönével árasztották el. Hiszen nem mindennap találkozhatunk ilyen messziről jött emberrel. Nem mindennap beszélhetünk ilyen távoli országról. Mindnyájunk véleménye, hogy a múzeum és a TTIT jó szolgálatot tett ilyen előadás megszervezésével. Most valóban élményszerűen új ismeretekkel távozott az, aki ezt meghallgatta." Szabó János fenti újságcikke tükrözi az akkori idők kulturális szomját és az öntevékeny művelődés utáni igény akkori helyzetét. A múzeumi munka november 4-e után is folyatódott, ha kissé nehezebb körülmények között is. Megnehezült vidéken, a terepen végzendő munka is. De a leltározási feladatok folytak tovább. A múzeumnak az irodái is átköltöztek a végleges épületbe az addigi szuterénhelyiségekből. 1958-ban a szolnoki múzeumnak új kiadványsorozatai indultak (Múzeumi Levelek, Damjanich János Múzeum Közleményei stb.), volt bőven munka, de Szabó János számára jobb munkalehetőség nyílt, átkerült a Dobó István Vármúzeum régészeti osztályára. így a szolnoki „Vár"-ban levő lakásából átköltözött az egri várba, az egykori Heves és Külső-Szolnok vármegye székhelyére, amely történeti adottságaiban annyi rokon vonást hordoz Szolnokkal, itteni barátaival azonban az együtt- működése nem szakadt meg. Évekig dolgozott még Egerben is az itt feltárt leletek publikációival. S amikor az Egri Várbarátok Köre Gyárfás István: Dobó István Eger- ben c. akadémiai székfoglalóját ki akarta adatni, Szabó János Szolnokra jött, hogy a reprint kiadást 1971-ben a szolnoki múzeum xerox-rotagépén közösen megcsináljuk. 93
