Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
kívánkozik még a fentiekhez. A ,,fülkarikák"-hoz nem írtam oda. hogy „aranybor, tettem ezt azért, mert a leletmentéseknél minket úgyis kincskeresőknek tartottak. Ezért emelte ki Szabó János a koponyát a homokkal együtt, hogy a múzeumban, bent a melegen, nyugodtabb körülmények között bonthassa ki. Másik megjegyzés: az újságcikk bővebb idézésével azt próbáltam érzékeltetni, hogy egy emberöltővel ezelőtt ezek a sorok nemcsak az ismeretterjesztés érdekében íródtak, hanem a leletbejelentés helyes módszereit is tudtuk közölni azokkal, akik a múzeumoknak segíteni akartak és tudtak. Egy nemes emberi cselekedet dokumentumaira pedig akkor bukkantunk, amikor a kegyetlen hideg elől Polónyi néni beinvitált bennünket a lakásba. A falon rögtön észrevettük egy csinos, fiatal zsidólány bekeretezett fényképeit. A legutolsón már 18 évesnek látszott. Gondolatban kitaláltuk a fényképek odakerülésének történetét, de kérdésemre Polónyi néni már mesélte is. Szolnokra a lány szüleihez ők hordták a tejet évek óta, amikor a német megszállás után, 1944 májusában az embert embertől elkülönítő rendeletek értelmében várni lehetett a gettóba, majd a Német Birodalom lágereibe való elhurcolást. A Polónyi házaspár, akinek tanyai lakásában többször vendégeskedett a városi kislány, kissé szorongva mondta a szülőknek, hogy bízzák rájuk gyermeküket, vigyáznak rá hazatérésükig. így lett Polónyiéknak egy „fogadott 7 " lányuk, aki, ha a faluba vagy a városba nem is mehetett, távol az emberektől emberség vette körül. S a kataklizma után, amikor bizonyossággá vált, hogy a szülőket a náci haláltáborokban elpusztították, a kislány valódi lányukká vált, tanult Pesten is, ahonnan levelekkel együtt újabb és újabb fényképek érkeztek - mintegy elismeréseként annak, hogy Polónyiék emberek tudtak lenni az embertelenségben. Melegedni mentünk ugyan be a tanyai lakásba, de úgy éreztük: találkoztunk a történelemmel. Szabó János régészeti leletmentéseiről írott értékes cikke ,,A régészeti gyűjtőmunka sajátosságai Szolnok megyében" 3 címet viseli ugyan, de az egész országban szerzett tapasztalatait összegezi benne, hiszen a Nemzeti Múzeum Régészeti Adattára az ország bármely sarkába kirendelheti a muzeológusokat sürgős leletmentésre. A benne foglalt gondolatai miatt méltó a szakma figyelmére. „Történeti emlékeink gyűjtése, megmentése ma a múzeumi munka nagy, fontos és pénzügyileg a legterhesebb része. A múzeumi napok idején illő tehát, hogy ez is szóba kerüljön. Persze helyesebb lenne, ha nemcsak most és nemcsak mi beszélhetnénk erről. A szakmán kívül állók több érdemet szerezhetnek e téren, mint gondolnák. De, sajnos, jóhiszeműséggel is óriási kárt okozhatnak a történettudománynak, ha a régész szorosabb értelemben vett munkáját akarják elvégezni. Mi hát az a mezsgye, ameddig elmehetnek? Mik egyáltalán itt a lehetőségek, hogy azt a mindnyájunkban fel-fellobbanó érdeklődést, olykor kutató szenvedélyt kielégíthessük? De mindenekelőtt, miben is áll tulajdonképp ez a régészeti gyűjtőmunka? Bizony ezekre a kérdésekre ma még ritkán kapunk világos feleletet. Dunántúlon történt velem a nyáron, hogy egyik este ásatás után a házigazdámmal, egy idős parasztemberrel beszédbe elegyedtem. Annyira összebarátkoztunk, hogy bizalmas hangon megnyugtatott: neki nyugodtan elmondhatom ittlétem igazi célját. Mert bolond az - úgymond -, aki elhiszi: államunk százezreket bocsát a múzeumok rendelkezésére, hogy korhadt csontokat és rozsdás vasakat kiáshassanak, ugyanakkor vasgyűjtő hónapot rendez. Műszereinkkel persze (a szögprizma állványára mutatott) bárhol találhatnánk csontokat - folytatta -, de ásatásunk mindig más jellegű földmunkához kapcsolódik, mert így nem annyira „feltűnő". Na persze, persze az arany is jól jön néha. Az egész falu tudja, milyen jól megy ám most nekünk. Az asszony már fel is akarta emelni a lakbért, de ő lebeszélte. Megdöbbenve hallgattam. 3 Szabó János: A régészeti gyűjtőmunka sajátosságai Szolnok megyében. Szolnok megyei Néplap. 1955. nov. 26. 3. és nov. 27. 6. 86
