Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
dr. - a régi írások nem sokat beszélnek. 1660 körül pusztították el a tatárok - akkor már török uralom alá hajtották fejüket és rendszerint a törökök segédcsapatai voltak. Az akkori időkhöz viszonyítva a népesebb faluk közé tartozott. 1699-ben még látták a templom falait egy hivatalos bejárással, de csak egy méter magasságban voltak meg. A török, tatárdúlások után 1699 körül csak Karcag-új szálláson találtak 78 gazdát, a többi község helyén már csak romok voltak. Jelenleg már csak egy köves domb mutatja az egykori templom helyét a Mandoki Péter birtokán, a tanyától keletre mintegy 200 lépésnyire, a dűlőúttól pedig 80 lépésnyire. A templom dombját egy kör alakú, már meglehetősen elsimult árok veszi körül, épp úgy, mint a ködszállási templom romjait. A templomtól nyugatra ismét egy hasonló dombot találunk, melyen alkalmasint valami előkelőbb kun háza lehetett. A község északra keletre és délre terjedt a templomtól, körülbelül minden irányban egy fél dűlőnyire. A Kecskeri felé az árvízmentes területeken végződött, a mélyebb fekvésű területekre már nem terjedt ki. A területről feltétlen bizonysággal állíthatjuk, hogy már az őskorban is lakott hely volt, mert a felszínen nagy számmal kerülnek elő őskori cserepek, sőt itt-ott kőszerszámok töredékei is. Hogy a kunok bejövetelekor lakott hely lett volna, nincs semmi bizonyíték." Az eddig közölt részekből is látható, hogy az Györffy István mondanivalóját tartalmazza, de a most következő beszámoló valóban Györffy ásatási jelentése. Ezt megerősíti az újság következő megjegyzése is: „Az ásatás lefolyását hadd mondja el maga dr. Györffy:" „Az ásatást két emberrel f. hó 14-én kezdtük meg, aztán hétfőn-kedden négy emberrel folytattuk. Ebből kettőt a város adott rendelkezésünkre, amiért a Nemzeti Múzeum nevében hálás köszönetemet fejezem ki. Az ásást Vas Béla előmunkásom ritka ügyességgel végezte s főleg neki köszönhető, hogy a nagyon is elkorhadt csontokat elég épen lehetett kiemelni. Kiérkezésünkkor már mintegy 50 darab koponya és csont hevert a templom helyén, ezek földhordáskor kerültek elő egy régi csontgyűjtő gödörből, melybe alkalmasint a legutolsó templomépítéskor rakták, amikor a fundamentumból kikerültek. Sajnos, mire kiértem, a környékbeli, kegyeletet nem ismerő nép az épebb koponyákat összetörte, vagy babonából galambitatónak elhordta, úgy, hogy már felásva talált koponyákból és hosszú csontokból a tudomány számára alig néhányat menthettem meg. A csontgödörből kikerült maradványok között apró csontok, mint kéz-, lábtő, borda - nem kerültek elő,, ami szintén azt bizonyítja, hogy felásásuk idején csak a nagy csontot szedték össze, az apró csontok az eredeti sírgödörben maradtak. Mindjárt az első napon kiderült, hogy a csontgödör nem nagy terjedelmű, s a benne maradt csontmennyiség a már kihányt csontoknak egy tizedrészét sem teszi. Ezek is töröttek voltak, úgy hogy tudományos vizsgálat céljaira bolygatatlan sírokat kellett keresni. Mivel régen, különösen a reformáció előtt általánosan a templom mellé és köré temetkeztek, az ősi temetőt itt kellett keresnünk, különben a csontgödör is ezt bizonyította, mert az ebből kikerült csontokon semmi fegyvertől való sérülés nyoma nem látszott, ami arra engedett volna következtetni, hogy csatában estek volna el. Női és gyermekkoponyák is kerültek elő a csontgödörből, ez is azt bizonyította, hogy békében elhunytaknak a maradványai s az egykori templom melletti temetőből kerültek ide. Mivel nagykun őseink lábbal keletnek temetkeztek és sírjaik is inkább a temető keleti oldalán találhatók, a templom keleti sarkától húztunk kelet felé egy 12 lépés hosszú és 2 lépés széles kutatóárkot. 79
