Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
elhelyezkedéséből mélyebb következtetést levonni nem tudunk. Azt azonban látni lehet, hogy a két kirabolt előkelő sír volt középen. Jobbra tőle egy szegényebb női sír, balra pedig egyszerűbb férfi csontváz feküdt. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a temetőtől D-re és K-re eső, búzával bevetett terület alá áthúzódó temető többi részét is feltárjuk. Az aratás után ugyanis oda is szőlőt szándékoznak telepíteni, így az a földterület is megforgatásra kerül. Reméljük, hogy a teljesen feltárt temető nemcsak a Jászság földjének település-történetéhez fog bővebb adatokat nyújtani, hanem a honfoglaló magyar nép megismeréséhez is. Leletmentéseinknél mindig tapasztaljuk, hogy népünk és földünk története az embereket nagyon érdekli. Az ásatás hírére a jászszentandrási fiatalok és öregek egyaránt összegyülekeztek, hogy figyeljék a kutatásokat. Mikor a nagyszerű állapotban megmaradt vaskengyelek előkerültek, elismeréssel bólogattak az idősebbek, hogy jó kovácsuk lehetett az ősöknek, ha munkájukat ezer év alatt nem ette meg a föld. Az öweretek finom ötvösmunkája pedig kiváltotta mindenki elismerését. Vasárnapi munkaszünet lévén, még a messzi tanyákról is odasereglettek kerékpáron a fiatalok. Kérdéseikre a már régebben ott levők adták meg a választ, buzgón magyarázták a látnivalókat. Többen felvetették azt a kérdést, hogy lesz-e ismeretterjesztő előadás az iskolában. Este nyolckor valóban összesereglett jó néhány ember az iskola egyik tantermében, ahol minden vasárnap úgyis szokott lenni vetítés, vagy előadás. Elbeszélgettünk arról, hogyan lehet megismerni egy ország, egy nép történetét. Minél régebbre megyünk vissza a múltba, népünk emlékezete, az írásos feljegyzések annál kevesebb adatot tartalmaznak. Ezért van szükség az ásatásokra. Szolnok Megyei Néplap 9. évf. 182. sz. 1958. aug. 2. 3. p. ill. Múzeumi levél Jászberénybe Az előző múzeumi levél kedvező visszhangja arra ösztönöz bennünket, hogy sorra vegyük a szolnoki Damjanich János Múzeumba újabban bekerült leleteket. Ez nemcsak a régiségeket kedvelők számára érdekes, hanem megyénk helytörténetével foglalkozók számára is hasznos adatokat közöl. A jászberény-borsóhalmi éremlelet 1958. májusában vétel útján jutott a múzeumba. Sisa József (Borsóhalma 14. sz. lakos) földjén a tavaszi vetéskor találta egy kis edényben, melynek szájnyílása fadarabkákkal volt eltömve. A megszenesedett fatörmeleket kivette és egy halom vékony ezüstpénzecske csurgott a tenyerébe. Csak egy néhányon látszott feketedés, vagy zöldes rozsda. Szabad szemmel is könnyen ki lehetett olvasni egyik-másikon a Béla felírást. Mivel azonnal látszott, hogy ez régi dolog lehet, Sisa József értesítette a múzeumot, ahol megtudta, hogy az énnek Béla herceg, I. Béla király idejéből, a XI. század közepéről való pénzek. A múzeumnak átadott érmekért az ezüst súlyának megfelelő, de a szokásos árfolyamnál magasabb összeget kapott. Múzeumi és művelődéstörténeti szempontból a földből előkerült leletben nem a „kincs" érdekel bennünket elsősorban, hanem annak a tudományban hasznosítható értéke. Itt a megtaláló Sisa József igen helyesen cselekedett, amikor épen hagyta az 66
