Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
is le kellett szedni, hogy ércéből ágyút öntsenek. Búcsújárással kísérték ki a vasúthoz harangjaikat, sokan sírásra is fakadtak. „...Mily nagy csapás érte /Most szegény hazánkat /Mitőlünk is elvitték Szép harangjainkat / Rettenetes nagy csapás / Ez minden községre / Harangok vigasztaltak / Keserűségünkbe / Midőn gyermekeink / Harctéren elhaltak / Ertek szent mise alatt / Oly búsan szólottak" A hat versszakos ének mellé kívánkozik Orosz István megjegyzése: .. 1 jászladányi harangokat ebből a járásból már a 84-ik vagon vitte. Sok ágyú lett abból. Bizony sok ember életét kioltotta" Helytörténeti szempontból is gazdag tartalmú az önéletírás. Elsősorban Jászladany vonatkozásában, de a Jászság egészére is. Az olvasmányként is figyelmet keltő és etnográfiailag a népélet-néphit témakörét gazdagító 210 oldalas kötetet a jászladányi plébánia támogatásával a Verseghy Könyvtár házi nyomdájában adták ki reprint (hasonmás) formában. Múzeumi Levelek 1. Szolnok, 1958. 10-11. p. ill. A szentandrási dohány dicsérete Nem is gondolná az ember, hogy a régi írásokban, még a büntetőperek közt is akadhatunk olyan történetre, amely népünk ízes humorának bizonyítéka. Ballagó Csősz Mihály jászszentandrási atyafi a húszas években bíróság elé került „szűz" dohány miatt. S mit tesz a sors! Éppen olyan bíró elé, aki szenvedélyes pipás volt, aki sokszor tárgyalásközben is alig látszott ki a bodor füstfelhők közül. Térjünk be egy rövid időre a tárgyalásra, és figyeljük a bíró és a vádlott csatáját, ahogyan azt számunkra Kertész Mihály krónikaszerűen feljegyezte. ,,- Bűnösnek érzi magát? - firtatta a bíró a kurtanyakú, tömzsi kis embert. akinek oldalán tömött tarisznya lóg, kezében a pörge kis kalapja. Rövid habozás után halljuk a választ: - Mán, hogy bűnös volnék, azt nem vállalhatom! - Hát hogy' volt a dolog? - kérdi a bíró. - Hát az úgy van, Tekintetes Bíróság, hogy ha dohányt adott a teremtő, meg pipát, hát dohányozni kell... De mink, szentandrásiak, különösen élvezzük a pipát. mivelhogy ott terem a szemünk láttára a világ legjobb dohánylevele... Nem illik nekünk másfajtát szívni, oszt honnan tudgyam, hogy a zöldpakliba', amit a trafikba' adnak, mijén dohány van?... Úgy igaz-e? Lehet tán, hogy asse kivetnivaló, de mégse szentandrási! Mer' annak a földkereksígen sincs párja! Teccik tudni, apró a levele. mint a kisjány tenyere, oszt vékony erezetű, mint a rózsaszirom. A színe meg mint a kikericsé... Szép, apró kockára lehet vágni, mint a valóságos arany... És hogy ég! Amikó' meggyúttya az ember, ecceribé megdagad. Olyan parazsa van hogy gyönyörűség nézni, amíg egy morzsányi van a pipába'. No, osztán a füstje! Kékeslila. mint az égboltozat, oszt úgy csavarog, bodorodik, hogy elfelejti tűle az ember minden búját-baját... Hát még az illattya! Rózsakertbe' érzi magát az ember, megremegteti 576
