Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
a nép viseletéről is. Ezt használta fel mintegy fél évszázada dr. Vörös István gimn. tanár és egészítette ki saját megfigyelésével: „...Fehérneműjük vastag, házivászonból készült. A fehérnemű fölé télen posztó nadrágot, derékrevalót, ködmönt vagy subát öltenek. A zsírt ezektől sem sajnálták. Beitatták zsírral a szűrt, a kalapot, bemázolták vele az avasbunda bőrét is, hogy vízhatlanná tegyék. Zsíros hajukat kalappal vagy báránybőr kucsmával fedték be. Lábukra nyáron bocskort, télen zsírral, faggyúval kent csizmát húztak." Az asszonyok régi viselete sem volt sokkal mutatósabb a férfiakénál régebben. „Térden alól érő, rövid, bő szoknyát viseltek, derékhoz simuló réklit, nyakuk köre. derékon átcsavart kendőt kötöttek, fejükön kendőt hordtak, lábukon csizmát. Télen rövid ködmönt öltöttek... A mester emberek és családjuk rendes ruházkodására kiterjedt a céhek figyelme. A mesternek és mesterlányok - miként Gorove a Tudományos Gyűjteményben mondja - mind formájukkal, mind ruházatukkal jelesen különböztek." Képes ábrázolások is maradtak ránk erről a viseletről. A legrégibb talán az az egykorú rajz a szolnoki Tisza-hídról, amely 1857-ben a Délibáb Képes Naptárban jelent meg. A metszeten az előtérben beszélgető emberek, hátrább vízhordó asszonyok, szekerek láthatók. A vasút fejlődése, a Tisza-szabályozási munkák, a mezőgazdasági termelés fejlődése a 80-as évekre jobb keresethez juttatta Szolnok lakóinak jórészét. S ez a hirtelen konjunktúra az öltözködésben is megnyilvánult. A szolnoki népviseletnek ismert díszesebb selyemruhát már nemcsak szórványosan viselték, hanem általánosan elterjedt. A hozzá való anyagot a szolnoki üzletekben is meg lehetett kapni. S varrásukat is itteni szabók végezték. Az 1879-es statisztikai adatok Szolnokon 357 kisiparost számlálnak. Érdemes megnézni, hogy közülük hányan foglalkoznak a viselet előállításával: csizmadia 33, cipész 12, kalapos 6, német szűcs 2, szűcs 4. szűrszabó 1, szabó 12, női szabó 2. - A város lakosainak száma pedig 15.847. Ha valaki a századfordulótól kezdve a harmincas évekig ünnepnapokon megnézte a korzót, vagy a templomból kijövő népet lakodalomkor, azt érezhette, amit dr. Vörös István említett írásában így rögzített: „Lányokon, menyecskéken suhog a nehéz selyem fejük búbjától le a sarkukig. A férfiak finom fekete szövet vagy posztó ruháját ezüstgombok, selyem vitézkötés és asztrahán prém díszíti." Ez a szolnoki népviselet különösen az asszonyok ruházatánál jellegzetes paraszt-polgári fejlődés következménye. Nem véletlen, hogy 7 először nem a módosabb parasztcsalád asszonyai, lányai kezdték viselni, hanem az iparosok jobb módú asszonyai. A gyöngyös főkötő viselete is tőlük származik. A szolnoki népviselet nem volt olcsó, méltán írogatja fel az egyes darabok előállítási költségét dr. Vörös István az I. világháborút követő nagy infláció idején. „...A lábfejig érő, bő, nehéz selyemruhának métere a békebeli boldog időkben 3, 5. 7 frt-ba került. A derékhoz álló, hosszú ujjú csipke-betétes blúz, továbbá a kötény a szoknyával egy selyemből készült. A hajbafont szalag métere egy, egy és fél frt volt. Fejrevaló selyem kendőért 3-7 frtot, az átkötős nagy selyem kendőért 15-20, sőt 30 frtot fizettek. - A drága nagy kendő csak nagy parádékra került elő a sublót fiókból. A menyecskék selyem főkötőjét 20-30-35 frtért állították ki. Az ünnepi díszbe öltözött lányokon, menyecskéken 90-100 frt érő selyem suhogott. Békében nagy pénz. 12-15 mázsa búza ára! Mai valutában 40-50 ezer korona! ...A régebben rövidebb szoknya fokozatosan hosszabbodott, végre bokáig érő lett. A rövid szoknyával együtt a ropogós csizma is kiment a divatból. A kőjárdákon megfelelt már a »kamásli« is. A fiatal emberek is jól festenek - csak kissé öregesen - a fekete ünneplőben. Testhez álló nadrágjukra keményszárú, feszes csizmát húznak, ránc a csizma torkán 574
