Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

A vendéglátóipari egységek belső képzőművészeti díszítése terén az utóbbi évben jelentős előrelépés történt. A földműves-szövetkezeti éttermek, cukrászdák jórészéből eltűntek a giccses cicás csendéletek, őzikés tájképek (gyakran keret nélkül a falra akasztva) s helyüket esztétikusabb falfestés, ízléses táblák és reprodukciók, vagy rézkarcok foglalták el. S ez nemcsak olyan nagyobb helyekre vonatkozik, mint Karcag vagy Túrkeve, hanem pl. a jászdózsai fmsz étterem falain is eredeti rézkarcokat találunk. De pl. Törökszentmiklós és Kunmadaras fmsz éttermeit vagy a kunszentmártoni cukrászda falát még mndig elrettentő példaként lehet emlegetni. Tény, hogy a vendéglátóipari egységek már figyelmet fordítanak erre is. de sok helyütt azt látni, hogy a képeket vagy festményeket hihetetlenül magasra akasztják. hogy szinte alig lehet látni, tehát inkább dekoráció szerepük van. Nagy örömmel állapíthatjuk meg azt is, hogy Szolnokon a halászcsárdában lévő gyenge mázolmányok az üzlet átrendezésével lekerültek a falakról. A Múzeum Étterem új berendezése. sgrafitto díszítése pedig példát mutat az ízléses berendezésre és díszítésre. A Tisza Szálló éttermében nincs semmiféle képzőművészeti alkotás. Pedig az étteremben sok idegen megfordul, és alkalmas volna a szolnoki művészet propagálására. A Tisza Szálló lakószobáiban sincs egyetlen szolnoki festmény sem, mert a budapesti vállalat központilag szerezte be a képeket, amelyek között nem találunk kölönös jó alkotást. Kultúrintézményeink közül a mozik berendezése, festése - különösen a szélesvásznú átrendezés óta - sokat javult. Szinte iparművészeti alkotásként kell megemlítenünk a szolnoki Vörös Csillag Mozi modern, ízléses, gyönyörű belső kiképzését. A művelődési házainkban, különösen az újabbakban, nemcsak reprodukciók találhatók, amelyekkel a Megyei Népművelési Csoport látta és látja el őket, hanem egyre több helyen van eredeti olajfestmény is. Meg kell jegyezni, hogy ezek - nem egy helyen - a legrosszabb helyre vannak akasztva, magasan és rosszul világított falrészre. Nem használ neki, gyakran, az ízléstelen cifra falfestés sem. A könyvtárak olvasótermeiben már nem egy helyen (Túrkeve, Mezőtúr. Kisújszállás, Jászapáti, Szolnok, Karcag, Tiszapüspöki, Martfű stb.) ízléses berendezési tárgyakon kívül értékes képzőművészeti alkotásokat, modern kerámiát is találunk. A múzeumok gyűjteményében - főleg Szolnokon és Túrkevén - van képzőművészeti anyag. Az utóbbi helyen a nemrég megérkezett jelentős Finta-gyűjtemény. Ezekből azonban csak Szolnokon van állandó kiállítás, a Szolnoki Galéria, Túrkevén az állandó kiállítóterem most van tervezés alatt. A szolnoki múzeum képzőművészeti anyagának tervszerű fejlesztése megindult. c) A meglévő alkotások értékelése. A részletesen felsorolt megjegyzések mellett szükségesnek látszik leszögezni, hogy az elmúlt 2-3 évben jelentős előrehaladást tettünk megyeszerte ezen a téren. De mennyiségileg nem elegendő és területi elhelyezésben sem kielégítő az eredmény, ha az elmulasztott lehetőségeket nézzük. Közterületre jelentős, monumentális munkásmozgalmi, történelmi vagy más témájú szobor még nem került a megyében felállításra. A szolnoki Kossuth téri szobor most van készülőben. Hasonlóképpen tervezve van a szolnoki famunkások domborműve a VII. kerületben és az egészségügyi szakiskola elé kerülő szobor is. Az utóbbi kettő szobrászati művet Szabó László és Simon Ferenc készítik. d) A megyében élő képzőművészek tevékenysége. Munkájuk a Magyar Képzőművészek Szövetsége Szolnok megyei munkacsoportja keretében folyik. Szolnokon a művésztelepen 9 festő és 3 szobrász dolgozik, Jászberényben 5 festő. Alattyánban 1 festő, Mezőtúron és Túrkevén l-l festő, Kisújszálláson és Jászárokszálláson l-l szobrász tevékenykedik. Az évek óta rendszeresen rendezett Tavaszi és Téli Tárlat bemutatott képeit és szoboranyagát vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy művészeink munkássága nemcsak témagazdagodásban, hanem művészi megoldás 492

Next

/
Thumbnails
Contents