Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
állapítani, hogy szám szerint mennyi a veszteség Szolnokon a köz- és magángyűjteményekben, ezt a művészek egyes családok, magángyűjtők (pl. a Kalmár Miksa-féle „Mihalik Dániel 35 festmény" elhurcolása) tájékoztatása révén nagyjából hiteles adatnak tekinthetjük, hiszen ez nem „önbevallás útján" történt mert a magángyűjtemények értékei a városban széleskörűen ismertek voltak, kiállításokra is - mint írtuk - rendszeresen kölcsönözték azokat, a gyűjtők nevének feltüntetésével. 2. A gyűjtemények leltáraival, műtárgykatalógusaival azonban - sajnos - nem rendelkezünk. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy - mint említettük - a Művésztelepen megsemmisült a műtárgyakon kívül a Szolnoki Művészeti Egyesület irattára és a műtermekben lévő dokumentáció is. Ezért próbáltam 1946-tól sziszifuszi munkával katalógusokat, folyóiratokat, könyveket, újságokat végigbúvárkodni, hogy adatokra, fotókra, illusztrációkra bukkanjak. Múzeumi munkám nagy részét akkortól értékek felkutatásával és megmentésével töltöttem, mint tették azt a szakmában mások is. Kutatásaim közben tapasztaltam, hogy a 25 éves jubileumi katalógus műtárgyjegyzékén kívül alig egy-két egyéni kiállításról készült hasonló, amit használni tudtam. Ez késztetett arra a felismerésre is, hogy a múzeum minden tárlatáról készítsünk katalógusokat. A megyeháza veszteségeivel kapcsolatban már ejtettem néhány szót, de mi lett a falakat betöltő nagyméretű portrékkal? Az északnyugati sarokban lévő egészalakos Ferenc József ábrázolásnak nyomát nem találtam. Hiába kerestem a Pongrátz Károly által festett Szapáry Gyula portrét is, amelyet a megyei közgyűlés 1905-ben festetett meg „oly nagyságban és kivitelben, mint Vágó Pál Kossuth Lajos arcképét festette a vm. számára." Sem ennek, sem a Kossuth képnek nem akadtam nyomára. Ugyanez a sorsa volt a 11.684 ksz./1905. jun 27-én képnek is. „II: Rákóczi Ferenc arcképét Szlányi Lajos festőművésszel készítették el 1200 Ft-ért a Vágó Pál Kossuth képéhez hasonló kivitelben." Szerencsére akadtam a megyeháza padlásán rongált, puska- vagy géppisztoly lövésekkel átlyuggatott képekre, amit a múzeum számára elkértem. Legértékesebb köztük egy Mária Terézia egészalakos portré, osztrák „barokkmester alkotása, s egy ismeretlen bécsi festő "I. Ferenc portréja". Sikerült megmenteni egy Széchenyi portrét is, a Magyar Tudományos Akadémián őrzött értékes festmény olajmásolatát és a Vágó Pál festette „Lippich Gusztáv" nagyméretű olajképét. Mindezek és mások a szolnoki múzeum gyűjteményében - restaurálva - őriztetnek. Szolnokon azonban a nagyobb gyárak is rendelkeztek műgyűjteménnyel. A Cukorgyár a Művésztelep szeptemberi tárlatain állandó vevő volt, hasonlóan a bankokhoz. Hegedűs Lajos, a Cukorgyár nyugalmazott műszaki igazgatója elmondta: „Az emeleti tanácsteremben nem fértek fel a képek a falakra, s kivették és feltekerték azokat. Fényes Adolftól 15 festmény, Vidovszky Bélától, Zádor Istvántól, Szlányi Lajostól, Pólya Tibortól, Chiovini Ferenctől, Aba-Novák Vilmostól egyenként 5-10 festmény volt a gyűjteményben. S csak a nagyobb vagy középméretű festmények száma 160 körül volt, nem számítva a kisebb képeket vagy grafikákat." Művészekkel, művészbarátokkal gyakran került szóba a Szolnokot ért képveszteség. Csak reménykedni mertünk, hogy a nyugatra és keletre elhurcolt műtárgyak előbukkannak valamikor. A „honi kozákok" által elhurcolt festmények közül előkerülnek képek aukciókon, vagy a műtárgykereskedelemben. Az igazi pusztulást, veszteséget azonban az jelenti, ha a bombázások, a tűz által megsemmisült házak romjai alatt megsemmisültek. De a kutatás még az ilyen esetekben is hasznos, mert rádöbbenünk arra, hogy mit vesztett Szolnok város és a magyar művészet az eltűnt vagy megsemmisült 4-5 ezer képpel. 489
