Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

azon az úton, amely a folyó bal partjának halmai közt elterülő repülőtérhez vezetett. Sürgősen anyagot kellett gyűjtenem a frontújság részére. A Tisza elérése nagyesemény! Én pedig az előosztagban voltam, amikor megindult a harc a repülőtérért. A németek felgyújtották azokat a repülőgépeket, amelyek nem tudtak felszállni, mi meg igyekeztünk eloltani őket. Úgy emlékszem, öt vagy hat repülőgépet sikerült is megmentenünk... Türelmetlenül vártam, hogy meglássam a Tiszát, ifjúkori elképzeléseimnek ezt a legendás folyóját. Hiszen egyáltalán nem olyan régen, éppen a háború előtt, iskolám végeztével olvastam Illés Bélának, a híres forradalmár írónak ,,Ég a Tisza" c. regényét. És most, amint az éjszakában az elcsendesült magyar falucska sötét utcáit járom, s felnézek a csillagos égre, melyet a túlsó partról jövő nyomjelzős lövedékek tűzkígyói át- meg átszabdalnak, még inkább felmerülnek előttem ennek a könyvnek a hősei... Bennünket - három szovjet harcost és jómagamat - „idegenvezető" vezetett el a Tiszához; egy helyi lakos, annak a háznak a gazdája, amelyben elszállásoltunk. Éltesebb korú szegényparaszt volt fekete kalapban... Nem beszélt oroszul, s számomra mindmáig rejtély marad, hogyan adta értésemre, hogy nekünk oroszoknak - mint mondta - sietnünk kell, mert ott Szolnokon sok-sok gyerek meg öreg van, és a németek őket is „puff, puff'. Önkéntelenül is meggyorsítottuk lépteinket, és feszülten füleltünk, hogy felfogjuk ennek a sötét és izgalmas éjszakának minden hangját. Végül is elértünk a folyóhoz. A Tisza fekete volt. A hold felhőkbe burkolózott. A szemközti partot nem lehetett látni, s emiatt a Tisza az én első benyomásomban így is maradt: ilyen széles, szinte parttalan, hallgatag és szinte mozdulatlan, lassacskán ballagó folyónak. Valahonnan jobbfelől, amerre Szolnok volt, magányos lövések hallatszottak, a sötétséget átvágta néha a világító rakéták bengáli tüze: a németek tűzijátékkal bátorították magukat... A fekete égen függő sápadt rakéták visszfényében egy-két pillanatra kirajzolódtak Szolnok magas tetőinek és templomtornyainak körvonalai..." De mit csinált a „frontvárosban", Szolnokon az a néhány ezer ember, aki a város lakói közül - a kitelepítési rendelkezések ellenére is - itthon maradt? Mentette a menthetőt, ami az élet újraindulásához kellett. Hősi napok krónikája ez a néhány hét november 4-ig, akik átélték, végigcsinálták, azoknak örökre emlékezetes marad. A kiürítési rendeletek azt írták elő, hogy a hadifontosságú üzemek gépeit leszereljék és nyugatra szállítsák. Az üzemek munkásai itt sem nézték ezt jó szemmel, de tétlenül sem; munkájuk, életük kötődött ezekhez a gépekhez. A MÁV műhely is utasítást kapott, hogy a használható szerszámgépeket vasúti kocsikba rakva „menekítsék " Szombathelyre. Az október 25-én elindult szerelvénnyel azonban csak kevés munkás ment el, s az üzem gépeinek, gépalkatrészeinek jórésze is itthon maradt. Számosan voltak a munkások között, akik késleltették a gépek leszerelését, összecserélték az alkatrészeket, vagy el is rejtették. A fegyveres német katonák és kiszolgálóik hiába járkáltak a vagonok mellett. Ha nem is sikerülhetett az üzem kifosztását teljesen megakadályozni, de meg tudták menteni a műhelyi és állomási víztornyokat, valamint a közraktárakat a felrobbantástól. 1944. október közepén, a nyilas puccs után elmenekült a Papírgyár vezetősége is, az üzem területén lévő anyag őrzésével megbízva a néhány munkást. Ők meg fegyveres őrséget szervezve védték munkahelyüket a fel-felbukkanó fosztogatóktól, de arra is volt gondjuk, hogy a kazánház pincéjében elvégezzék a víztelenítést. Ennek köszönhető, hogy már november 6-án a kazánházat előkészítve, november 7-én áramot tudtak szolgáltatni. A Cukorgyár munkásai sem voltak tétlenek. A mintegy 170 vagon cukornak már kb. 1/3-át áthordják a gyárba, berakják a vákuumokba, diffuzőrökbe, meg ahová lehetett. A szovjet csapatok közeledtével a németek még éjjel is szállítanák el a cukrot, ha a munkások „a nyersolajmotoros világítási agregátot megrongálva" ezt meg nem akadályozzák. 400