Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Szolnoki Közélet, VI. évf. 2. sz. 1986. június 19-24. p. Negyven éve történt... A hitleri csapatok által felrobbantott Tisza-híd helyébe a Kossuth hídhoz hasonló új közúti híd épült 1946. május 19-e, vasárnap emlékezetes marad a szolnokiak életében. Hídavatasra sereglett össze a város apraja-nagyja, hogy az ideiglenes pontonhíd helyett újra állandó hídon mehessen át a Tiszán. Sokan remélték, hogy az 1911. április 24-én avatott, szép ívű - a pesti Szabadság hídhoz hasonló - régi hidat fogják újjáépíteni. mint történt az 1919-es hídrobbantás után. A nácik azonban súlyos rombolást végeztek 1944. október 25-ről 26-ra virradó éjjel, amikor a Déli Hadseregcsoport vezérkari főnökének utasítására a 6. Német Hadsereg műszaki alakulatai levegőbe röpítették a hidat, miután a 24. német páncéloshadosztály, a Király tigris-osztály és a 4. SS-Polizei-páncélgránátos hadosztály egységei visszavonultak a II. Ukrán Front támadásai elől. A náci alakulatok a robbantással nemcsak akadályozni akarták a szovjet támadó ékeket, hanem a híd teljes rombolására is törekedtek, és ez sikerült is nekik. 1944. november 4-ét, Szolnok felszabadítását követően a közlekedés segítésére már november 6-án pontonhidat vertek a szovjet műszaki csapatok a Művészteleppel szemben, megteremtve az összeköttetést Szanda és a repülőtér felé. A forgalom növekedését csak újabb pontonhidakkal és szükséghíddal tudták megoldani. A közeli tél miatt a folyóba zuhant nagyobb hídrészleteket el kellett távolítani, hogy a jég összetorlódását megelőzzék. Ez az 1944/45-ös tél folyamán sikerült is. A rákövetkező télen újabb küzdelem indult az ideiglenes Tisza-híd megmentéséért, s ez nemcsak a város és környéke szempontjából volt rendkívüli, de az egész Tiszántúl és az ország szempontjából is, hiszen végig az egész Tiszán ez volt az egyetlen összekötő kapocs a főváros és a Tiszántúl között. Nézzük hát krónikaszerü tömörséggel a küzdelmet a híd megmentéséért és az új híd megteremtéséért. „Élet-halálharc indult a szolnoki ideiglenes Tiszahíd megmentéséért" - címmel írja a Tiszavidék 1946. február 10-i száma - ,,... dr. Kovács Kálmán főispán az orosz katonai hatóságok közreműködésével erélyes kézzel fogott hozzá a hídmegmentési munkálatok szervezéséhez. Megállapították, hogy éjjel-nappali munkával hat jégtörőt kell felállítani. A jégtörőkbe 50 vagonnyi követ kell hordani, s mindezt versenyt futva a jégzajlás megindulásával... A jégtörőhöz nagy mennyiségű faanyagra volt szükség. A cölöpanyag a hídfőnél lévő Móricz-ligetből került elő. A puhafa anyagot az orosz hadsereg bocsájtja rendelkezésre... az orosz hadsereg műszaki katonái a szolnoki és a vidéki ácsmesterekkel vállvetve, éjjel-nappali munkával építik a jégtörőket. Szerdáig elkészült mind a hat jégtörő és a hídjármokat is megerősítették..." A vasúti híd fölött a szajoli kanyarban robbantják a jégtáblákat, hogy minél jobban fölaprózzák. A polgármester az önkéntes munkásokon kívül éjjeli munkára embereket hív be, a Hídépítő Vállalat 60 embere is talpon van. Dr. Kovács Kálmán főispán nyilatkozatából bizalom árad: ,,A szolnoki ideiglenes tiszai fahíd a közúti forgalom lebonyolítására az egyetlen híd a Tiszán. Ha ezt a hidat elsodorja a jég, vagy az áradás, akkor az ország keleti részei, a Tiszántúl esetleg hónapokra leszakadna az ország törzséről. Pedig a bányavidék és a főváros dolgozóinak létérdeke, hogy 380