Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
Dávid ügyvéd, Dr. Kornél főrabbi, Dr. Török Lajos ny. törv. tanácselnök, Singer Ferenc ortodox vezető, Weisz Ignác, két csoportra osztották a zsidókat. I. és II. csoportra. Az elsőt tartották a jobbnak és 1. a hitközség vezetőit, 2. azt a néhány embert, kinek nevét a pesti Központi Tanács leküldte, 3. azokat kiknek egy családtagja (apa, fiú) munkaszolgálaton van, 4. a sokgyerekeseket, ezért ebbe helyezték el. Ez a csoport másnap indult, a többiek későbben. Dr. Heves Kornél szolnoki és Dr. Herskovics törökszentmiklósi főrabbikat a Sonderkommando az utolsó pillanatban családtagjaikkal Pestre rendelte. A vagon. - Másnap fél kiló kenyérrel, amit nekünk a város polgármestere kiutalt, minden egyéb élelem nélkül elkezdődött a vagonírozás. Egy vagonba kb. 70 személy került. Először bedobálták a csomagokat, azután a zsidókat. Délután bevagoníroztak, este elindultunk. A szolnoki állomáson keresztül ment a vonat, azután lassan eltűnt Szolnok. A tehervonat gyorsan szaladt, volt időnk szétnézni, hogy kik is voltak velünk egy kocsiban. Ott volt Róth úr, ki Szolnokon ügynökösködött. Ő volt a parancsnok. Az ajtónál ült Farkas bácsi, kinek az volt a tisztsége, hogy az éjjeliket öntögette ki. Mégpedig úgy, hogy először az éjjeliből a vizeletet átöntötte egy üvegbe és úgy öntötte ki az ajtón. A férfiak csak egyszerűen elintézték dolgukat az ajtónál... Nekem csak az tetszett, mikor a fejemen keresztül adták át a telt biliket. Ott volt Weisz Adolf szolnoki cipész is családjával... Vizet csak egyszer kaptunk három nap alatt. Elképzelhető, hogy 69 ember lelakatolt vagonban a rekkenő hőségben hogy szomjazott. Egyszerre csak a magyar határra érkeztünk. Hegyeshalom. - Áthaladtunk a magyar határon. Elhagytuk azt az országot, hol apáink, nagyapáink születtek és meghaltak. Elhagytuk hazánkat, mely kilökött, kirabolt bennünket. A kifosztott magyar zsidók szemében megjelentek a könnyek: Magyarország, isten veled! Vasárnap reggel arra ébredtünk, hogy áll a vonat. Nemsokára kinyílt a vagon lelakatolt ajtaja és az SS-katonák gyorsan kizavartak bennünket a vagonból. Újra friss levegőt szívhattunk. Nagy dolog volt. Megszabadultunk a vagonból. Újra földet ért a lábunk. Csakhogy ez már nem magyar föld volt, hanem idegen..." Ennyit idéztünk a naplóból, amelynek keletkezéséről még annyit el kell mondanunk, hogy a Szolnokról való elszállítás után a naponként írt feljegyzéseket mint minden írást - elszedtek, és a Bécs melletti Strasshofba való megérkezés után a szörnyű élmények hatása alatt a tizenöt éves fiú újrafogalmazta a szolnoki napok eseményeit, és folytatta naplószerűen tovább a Strasshofban végigélt borzalmakat. De a napló írója szerencsére megélte a felszabadulást, magával hozta a döbbenetes korszak félelmetes, borzalmas és embertelen sötét napjainak krónikáját. Nem utólagos visszaemlékezés tehát ez a dokumentum, hanem valósághű, reális krónika, természetesen egy tizenöt éves fiú szemüvegén keresztül. De aki családja. rokonai, közvetlen ismerősei révén, és az események hatása alatt „felnőttként" látja a történteket. Szolnok város történetének, 1944-es nyarának vészterhes napjaiba világítanak a napló sorai, amelyeket nemcsak az emberi emlékezet őriz meg örök mementóként, hanem - mint alább következik - levéltári dokumentumok is bizonyítanak. Mivel az utcanevek azóta megváltoztak, átépül, megújhodik a város, rögzítsük a naplóban említett helyeket és helyszínt a mai városképben. A gettónak használt házakból már egy sincs meg. Helyükön az új városközpont épül: az új művelődési ház, a Pelikán Szálló és a Centrum Áruház közti terület. Az utolsó menet a Baross utcán indult el, befordult a Mária utcába, majd a Tomory úton (ma Mártírok útja) jutott az Attila útra és a Cukorgyárba. Következzenek a levéltári dokumentumok, amelyek a naplóban rögzített események részleteit, illetve az időpontokat hitelesítik és pontosítják. 370
