Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
monotonsága vádlóan kiált ma is. Nem hasonlítható Anna Frank naplójához. Más körülmények közt is született, de dokumentum jellege miatt érdemes a közlésre, hogy emlékeztessen ezekre az elembertelenedett napokra. }f A ghettó. 1944. május 16. Csak annyit volt szabad vinni, amennyi egy kézikocsira fölfért, de ki volt adva, hogy a kocsit csak a gettóba költöző zsidó húzhatta. A népes utcán, mikor végigvonultak az elől-hátul szuronyos rendőrrel közrefogott családok, a város lakosságának egy kis része sírt és egy része nevetett. Az első állomás az ortodox zsidó templom és a mellette levő iskola volt. Oda beterelték az embereket, megmotozták, hogy van-e érték náluk és az ott székelő zsidó tanács őket a gettóban elhelyezte. Volt olyan család, mely szerencsés volt és motozás után azonnal el lett helyezve, olyan is volt azonban, akik napokig voltak az iskola udvarán lakásra várva. A gettó nem volt összefüggő és ezért egymás mellett levő házak kerítéseit kiemelték, hogy az udvaron keresztül - amennyire lehet - közlekedni lehessen. A gettót szuronyos rendőrök őrizték. Az elhelyezkedés a gettóban nagyon nehéz volt, mert sok volt az ember és kevés volt a ház. Eleinte mást nem lehetett enni csak azt, amit a lakásból a gettóba vittek. Később legtöbb helyen közös konyhákat létesítettek. A rendőrség pedig megengedte, hogy kb. házanként egy bevásárló délelőtt a közösség részére ennivalót és más közszükségleti cikket vásárolhassoa A levelezés a külvilággal a legszigorúbban tiltva volt. Levelet se be, se ki a posta nem közvetített. Feketén néha, ha jó alkalom volt, lehetett írni. Ez azonban ritkán sikerült. A vidéki rendőrök, akik eleinte őriztek bennünket, nagyon durvák. A gettó bezárása után néhány napra ezek elmentek és őrizetünket a szolnoki rendőrség vette át. A szolnoki rendőrök már egészen másképpen viselkedtek mint a vidékiek. Ezek több mindent elnéztek nekünk és így fogságunkat elviselhetőbbé tették. A gettóban minden háznak volt egy parancsnoka, ki a ház ügyeit - élelmezés, kérések - intézte. Ez a parancsnok a kívánságokat írásban a zsidótanácshoz beterjesztette, mely aztán továbbította az illetékes hatósági közeghez. A gettó házaira egy nagy sárga csillagot festettek megkülönböztetésül. Eleinte dr. Mandel, a tanács elnöke a városban lakott. De később feleségével a gettóba ők is beköltöztek. Az áll. rendőrség utasítására a zsidótanács a gettó területén zsidó rendőrséget állított fel, melynek vezetőjévé Senkel Jenőt tette meg, ki fehér karszalagot viselt „A zsidó rendőrség vezetője" felirattal. Voltak kívüle még zsidó rendőrök, kik ugyanolyan karszalagot viseltek „zsidó rendőr" felirattal. Ezek a zsidó rendőrök éjjel-nappal szolgálatot tartottak a gettó kapuinál. Az áll. rendőrségtől pedig „Bánhidy József rendőrfogalmazó lett kiküldve a gettó ügyeit intézni. O nagyon jóindulatúan viselkedett velünk szemben. Volt egy másik gettó is Szanda-pusztán, ahol azonban nagyon rossz dolguk volt az embereknek. Padláson laktak, ahonnan néha a rekkenő hőségben nem lehetett lejönni, nehéz mezei munkára jártak, kevés kosztot kaptak, és „WC" se volt nekik, hanem latrinára jártak. Ezeket csendőrök őrizték. Míg a gettóban laktunk egyszer éltünk át légitámadást. Támadás után ki lett adva, hogy 16 évtől 60-ig minden épkézláb férfi menjen romokat takarítani. Reggeltől estig egyfolytában dolgoztak az emberek és reggel ennivalót vittek magukkal ebédre. Az orvosokkal pedig hullákat cipeltettek. A városban ellenünk nagy volt a felzúdulás. Azt hangoztatták, hogy nekünk köszönhetik az egész támadást. Pedig tévedtek. Mi éppen úgy féltünk a támadó gépektől, mint a többiek. 367
