Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
,,Mentem gyalog az állomástól haza. Megállok a kapunál, és látom, hogy az épület összeomolva, csak az udvar felől van meg a kis konyhahelyiség. Hirtelen arra gondoltam, csak nem haltak meg szegény szüleim. Kopogtattam, és a sötétben egy alacsony idős asszony jött ki. Felismertem a hangját, és egy éjjelre szállást kértem. Talán te vagy fiam, Józsi? - kérdezte, hirtelen kinyitotta az ajtót, s mikor meglátott, összeesett. Felemeltem, és bevittem a konyhába. Magához tért, s azt kérdeztem, hát a papa hol van. Es a húgom? Szegény anyám feljebb csavarta a lámpát, s akkor láttam, hogy a sarokban az ágyon fekszik apám, a másik sarokban meg a 12 éves húgom. Apámat szél érte, baloldalát megbénította úgy, hogy beszélni is nagyon nehezen tudott. Húgom az éhségtől annyira el volt gyengülve, hogy nem volt ereje felkelni. Anyám sírvafakadt, és úgy panaszolta, hogy a hadisegélyt már két és fél éve megvonták, s most még csak meg sem tud kínálni, mert semmi sincs a háznál. Este anyám egy kissé rendbehozta a ruhámat, s reggel 8-kor felmentem a városházára. Kerestem az irodát, ahol a hadisegélyt adják. Meg is találtam hamarosan, de az ajtó előtt vagy 500 ember tolongott. Mind oda akart bejutni. Nem törődve semmivel, kopogtam, és bementem. Mérgesen kiabáltak utánam, a főjegyző meg felemelte fejét az asztalnál, aztán vezényelt: hátra arc! Én azonban mindenre el voltam szánva. Idefigyeljen, főjegyző úr, - mondtam - én az ön parancsát 1915 óta a mai napig mindig pontosan végrehajtottam, és mi az eredménye? A családom majd éhen hal. De most jöttem leszámolni. Erre megnyomta a csengőt, hamarosan kinyílt az ajtó, s megjelent egy pohos rendőr. Kirántottam övemből a rohamkést, és ráordítottam: Ne jöjj közel, mert meghalsz! A rendőr rámnézett, aztán egyszer csak azt mondja: Józsi, ez te vagy? Akkor ismertük fel egymást, a keresztapám fia volt. A főjegyző látta, hogy mindenre elszánt vagyok, elkezdett csillapítani, kezembe nyomott egy cédulát, hogy arra megkapom az élelmet. Hazafelé menet betértem egy ismerőshöz, de alig váltottunk néhány szót, két csendőr lépett be. Megvasaltak, hazavittek, házkutatást tartottak, s azonnal elszállítottak a szolnoki börtönbe, mely akkor tele volt halálra ítélt katonaszökevényekkel." Bizalmas iratok és nyílt újságcikkek egyaránt „beláthatatlan következményű zavarokról" és „katasztrofális visszahatástól" tartanak. Ez arra vall, hogy már palástolni sem lehetett a dolgozók ellenállásának fokozódását, olyan természetes és szükségszerű volt az. Bár a munkások és parasztok legjavát, a munkásmozgalomnak a háború ellen következetesen harcoló vezetőit besorozták, majd a frontra vitték, helyükre újak álltak. A szolnoki MÁV-műhelyben a behívások és a spiclirendszer megszervezése ellenére 1916-ban már újra kiépült a bizalmi rendszer. S amikor a rendőrség az üzem összes szakszervezeti bizalmiját letartóztatta, három hét múlva kénytelen volt szabadon bocsátani őket, mert a munkások sorozatos sztrájkokkal követelték ezt. Megmozdultak a szolnoki fűrésztelepi munkások is. Tiszaparti gyűléseik alkalmával a rendőrség többször rajtuk ütött, vezetőiket letartóztatta, de a sztrájkok azt jelezték, hogy mindez szervezettségüket nem bontotta meg, erejüket nem csökkentette. A súlyos életkörülmények, a kormány és a rendőrség akciói, melyek az egyre gyakrabban megnyilvánuló jogos elégedetlenség letörésére irányultak, csak fokozták az elkeseredést és a háborúellenes hangulatot. A békevágy a társadalom mind szélesebb rétegeit töltötte el, aminek a nagy októberi szocialista forradalom győzelme újabb és nagyobb lendületet adott. Rundik János, a túrkevei munkáskör elnöke a világbékét éltette akkor, amikor a város „előkelősége" a háború mellett tüntetett. A munkások „békét, jogot, kenyeret" követeltek. „S nincs komolyan gondolkodó ember, aki ezt időszerűtlennek tartaná" - tette hozzá a szolnoki Függetlenség 1918 januárjában. 5 Az értelmiség, a nők - a feministák - is békegyűléseket tartottak szerte a megyében. 5 Függetlenség, 1918. január 27. 354
