Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
Lenhardt Sámuel metszete (lásd: 143. old. 28. kép) a XVTII. század végétől a XIX. század negyvenes éveiig tekinthető reális helyzetképnek. Ha jobbról balra nézzük végig a metszetet, a régi földvár körvonalait láthatjuk, előtte a Tisza-híd. Ettől balra a kamaraváros a sóházakkal, sópajtákkal, a hivatali épületekkel látszik. A jól kiépített part azt mutatja, hogy igyekeztek megkönnyíteni a félmázsás sókockák felszállítását a raktárakba. A Tisza folyón tutajok, fahajók és vízimalmok láthatók. S a metszet bal szélén levő tutajok mutatják azt a helyet, ahol a szálhivatal feldolgozta azokat gerendákká, deszkákká stb. Müller Adolf 1860-ban készült metszete ugyancsak déli irányból - előtérben a Tiszával - mutatja be Szolnokot. Ha az évszámot nem is imánk le, akkor is látja az olvasó, hogy a vasút, gőzhajó, gőzmalom - füstölgő kéménnyel -, ez a város kapitalizmus kori ábrázolása lehet csak. (A metszet ismertetését lásd: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. 228. o. 28. kép 15 ) Az eddig leírt két metszetet kiállításokon, kiadványokban láthatták már sokan. de a szolnoki tiszai pályaudvar madártávlati képe újdonság lesz mindenki számára. Ez a rézmetszet ugyanis 1847-ben jelent meg a Lipcsében megjelenő Illustrirte Zeitung című képes folyóiratban. (Lásd: 203. o. 13. kép.) Az aláírásból kitűnik, hogy a magyar vasútról és a szolnoki állomásépületről írtak, amelynek mellékleteként készült ez a metszet, és az alábbiakban ismertetendő másik is. Nemcsak a szolnoki vasút történetében egyedülállóan fontos ez az ábrázolás, hanem a magyar közlekedéstörténetben is, hiszen a reformkorban épült pályaudvar teljes képét adja. A kép középterében van az indóház klasszicista stílusú műemléképülete. A főhomlokzat közepén látszik a főbejárat három ajtaja. Az indóháztól balra látszik a fedett facsarnok, amely alá futottak be a vonatok, s mögötte levő alacsonyabb hosszú épület - a ma is meglevő faraktár. A kép jobb szélén levő emeletes épület (amely most a temetői átjárónál látható) a fűtőház épülete volt. Az előtte levő facsarnokot füstölgő kéménnyel már régen lebontották. A pályaudvar képe jól mutatja, hogy a vasút fejállomása a Tisza partján épült. hogy a gőzhajózás útján szállított áruk könnyen átrakásra kerüljenek. A jól kiépített rakpart előtt forgalmas Tisza-részlet látható gőzhajókkal. 16 Az egész pályaudvart kerítés veszi körül, s part mentén az előtérben vezető sínek a hajóállomás megközelítését szolgálják. Végül ennek a metszetnek van még egy igen fontos felhasználási lehetősége. Az indóháznál kialakítandó közlekedési skanzen megtervezéséhez két fontos adalékkal is hozzájárul: Először: Biztosan leolvasható róla, hogy a ma is meglevő épület az eredeti homlokzatát őrzi, lényeges átalakítás nem történt rajta. Másodszor: A fedett facsarnok a tervezéshez nyújt sok segítséget, mert így az eredeti helyzetnek és formának megfelelően tervezhető meg az a födél, amely alatt a muzeális értékű gőzmozdonyokat fogják elhelyezni. Ugyancsak 1847-ben készült az a metszet is, amelyet - mivel a Délibáb Képes Naptára 1857-es évfolyamában találtunk - ilyen dátummal közöltük a Múzeumi Levelek 1959-es évfolyamában. A kép aláírása azon mindössze ennyi volt: „A Tisza kiáradása Szolnoknál." Jól mutatta a szolnoki fahidat az előtte levő Nepomuki János-szoborral, aki az utak, hidak patrónusa volt. S szépen ábrázolta a gőzhajót is. (Lásd: 205. o. 14. kép.) A város közlekedéstörténete szempontjából jóval értékesebbé vált a metszet azáltal, hogy ugyancsak a magyar vasút címmel jelent meg ez is 1847-ben, a fent említett folyóiratban. A cikk ugyanis azzal a ténnyel, hogy két metszetet hoz 15 Vasárnapi Újság, 1861. 53. 16 Kubinszky Mihály gyűjteményéből. 328
