Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Mert hiszen aki napok alatt hadseregeket taposott ki a földből, hogy ne tudná előteremteni Kátai Mihályt, ezt a szegény lelkesült parasztot. Erre felelt Turinból sajátkezűleg Kossuth Lajos: Turin, szeptember 22-én 1871 Özvegy Nagy Rozál Asszonynak Jász-Berényben. Asszonyom! Múlt augustus hó 29-kéről kelt becses levele vételével semmit sem késtem minden lehetőt megtenni, hogy férje Kátai Mihály élete vagy halála felől valami biztosat mondhassak. De nyomozásaimnak - fájdalom! - nem volt eredménye. Mindössze csak annyit tudtam meg, hogy az olaszországi volt Magyar Légiónál 1861 táján volt egy Kátai nevű is, de mi volt keresztneve, életkora és leszármazási helye? következőleg az volt-e ezen Kátai, akit ön 22 év óta sirat? azt ki nem kutathattam, valamint azt sem, hogy mikor szűnt meg a Légiónál szolgáim és hová lett? Ki nem kutathattam, mert a Magyar szabadságharcz romjainak még itt kim tengő gyér maradványai között senkit sem találtam, a ki őt ismerte volna; a Légió anyakönyvének pedig nem vagyok birtokában. E Légiónak utolsó parancsnoka Földváry Károly ezredes, visszament Magyarországba és most ha nem csalatkozom, mint kormány hivatalnok Czegléden lakik. Ne terheltessék nála tudakozódni. Kutatásaimat kiegészitendő irtam Amerikába is Zágonyi Károly urnák a New-Yorki Magyar egylet elnökének, hogy ha netalán Önnek férjét odáig sodorták volna, életének vagy halálának nyomára akadjunk. A dolog nem igen valószínű, de nem lehetetlen, mert volt idő, midőn a Magyar szabadságharcz hősei hontalanul szóródtak szét a föld hátán, mint egykor az elpusztult Izrael. A válaszra még idő kell. Mihelyt megkapom nem mulasztandom el Önt tartalma felől értesiteni. Azonban meggondolva azt, hogy a nemzetközi közlekedési eszközök jelen állásában nincs a földnek oly rejtett zuga a honnan biztosan levelezni ne lehetne, kénytelen vagyok megvallani, hogy bármennyire jól esnék is szivemnek Önt hosszú özvegységének keservei közt a remény bár mi kis csillámával is megvigasztalhatni, nem merem Önt azzal biztatni drága Asszonyom! hogy férjének még ez életben viszontlátásához kilátása lehet. A ki mint polgár és hazafi oly hőn fel tudta fogni a kötelességet, melylyel a Hazának tartozunk, hogy férj és család apa lettére, vérét, életét a megtámadott Haza védelmére önkényt felajánlaná; annak keblében eleveneknek kellett lenni a másnemű kötelességek érzelmeinek is. Ha Önnek férje azok közt volt volna, kik a nem érdemlett sors csapásai alatt megbukott Hazából kibujdostanak én lehetetlennek tartom, hogy ily hosszú időn át ne adott volna magáról hirt gyászoló családjának. Sokkal valószinübb, hogy nem volt a kibujdosottak között, hanem egyike azon „névtelen félisteneknek", kik a Haza szent küzdelmeiben elhullottanak s valamely ismeretlen sirban alusszák a halál álmát ismeretlenül. Legyen áldott emlékezetük. Bár engedte volna Isten, hogy a nemzet soha egy perczig se felejtse el, a nagy a szent adósságot, melylyel emléküknek s özvegyeiknek és árváiknak tartozik. Keressen - s óhajtom találjon Ön vigasztalást drága Asszonyom! a sirontúli viszontlátás lelket nyugtató reményében, melyre a vallás utalja a szenvedőket; tőlem pedig fogadja szivesen őszinte meleg részvétem kijelentését, melyről Önt legjobb kivánatom kíséretében biztosítom. Kossuth. 317