Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Dél tájban véget ért a szolnoki csata. Ez a diadal bizonysága volt annak, hogy a sok keserű nap után végre felvirradt a dicsőség napja is. Szolnok utcáit ellepte a nép, és lelkesen köszöntötte Damjanichot katonáival együtt. A már említett nagyszerű jelenet mélyen beivódott a szolnoki lakosok szívébe is. Megismerték Damjanichot mint katonát és mint embert. Ezért fordult felé a szolnoki nép bizalma az 1849. június 18-án tartott képviselő-választás során. A választási jegyzőkönyv megjegyzi. hogy „...ámbár a jelenlévőknek Damjanich tábornok eránt átallánosságba nyilatkozó lelkesedése minden szervezést feleslegessé tett..." „a szavazás befejeztetett, mely szerént Damjanich Tábornok 399, Graefl Ignác 27 szavazatokat nyervén, ennek ellenében Háromszázhetvenkét szótöbbséggel a Szolnoki Kerület részéről, Nemzet Gyűlési Képviselőnek elválasztatott, s az Elnök által ezennel követnek kijelentetett..." Damjanich szívesen fogadta, „mert maga is büszke volt szolnoki diadalára. De az őt felkérő küldöttségnek azt válaszolta: Inkább csak a csatába engedjék őt menni, mint az országgyűlésre, miután jobban tud harcolni, mint beszélni s nagyobb élmény neki egy ütközet, mint a legszebb oratio." Ez a Damjanich János maradt meg a nép emlékezetében. A hazáért élni-halni kész katona, akit minden szigorúsága ellenére is rajongásig szerettek és becsültek katonái. A gyászos október 6-át, a tizenhárom vértanú tábornokot népünk nem felejti. A távolság ködében a nevek elmosódnak, de mindegyikük kiválósága Damjanich János személyében összpontosul, mint aki a nép szívéhez legközelebb áll. Ezzel magyarázható az is, hogy az aradi ereklyemúzeumban Damjanich János kivégzéséhez kapcsolódik a legtöbb emléktárgy. Az 1948-ban a Nemzeti Múzeumban rendezett centenáris kiállításról helyesen állapítja meg Sándor István „Világos és Arad a magyar néphagyományban" című cikkében: „...A kiállítás aradi termében voltak láthatók a szekéroldalak és saroglya abból az igásszekérből, melyen a tört lábú Damjanich János tábornokot a vesztőhelyre vitték; Damjanich összecsukható nyugszéke; mankója, melyet a bitófához használt; bitófájának egy darabja a várbörtön hitelesítő nyilatkozatával; bitófacsiga, melyet a kivégzéseknél használtak; Íróasztal, melyen a halálos ítéletet aláírták; kettős tintatartó öntött vasból, amelyet az ítélet aláírásánál használtak; az ítélet kézirata; Damjanich koporsójának és csontvázának darabjai; haj fürtje; tajtékpipája, pisztolykészlete; bilincsláncból készült vasgyűrű; végül az »Elvesztésem előtti ima« című kézirata, melyet a kivégzés napjára virradó éjjel írt..." Szolnok város nem őriz sok emléket Damjanichtól, de mint történelmének legnagyobb hősét magáénak vallja, és példamutató szellemét híven őrzi. 312