Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Törökszentmiklóson több napig időzve egy századja is volt ott Szajol faluban a Würtemberg huszároknak, Korner Adolf százados parancsnoksága alatt, ki is megunva az ácsorgást, kémszemléket tartott a vidéken, s a Tisza jobb partjára is kiszáguldoztatott, főleg öregasszonyokat használt e kémkedésekhez, s ezek híven meghozták a hírt, hogy túl a Tiszán egy csárda istállójában 37 dragonyos tanyázik a Kaiser Franz Joseph 1. ezredből egy hadnagy alatt, s azt is tudatták az asszonyok, hogy álmos, vigyázatlan magatartást mutatnak. Korner rögtön elhatározta, hogy bármibe kerüljön is, ezen tiszti posztot megtámadja, s lehetőleg vagy megsemmisíti vagy elfogja. Jelentést tett tehát bizalmas úton Répássy dandárparancsnokhoz s engedelmet kért terve kivihetésére, mit azonban nevezett felelősség terhe alatt kereken megtagadott. De Korner ezzel mit sem törődvén, néhány altiszt s 20 huszár, 1 trombitás kíséretében deszkákat rakatva a már olvadni kezdő Tisza jegére és partjára, egy sötét ködös éjjel átvonult a folyón, s oly szerencsés volt, hogy az álomszuszi előőrsön álló dragonyost elcsíphette, s ez lármát nem verhetvén, észrevétlen lopózkodhatott a csárdáig, melynek istállóját a gyalog huszárok által körülfogatván, annak ablakán karabélyaikkal belövetett, mire oly zavar lőn a dragonyosok között, hogy legjobbnak látták magukat feltétlenül megadni. A tisztet keresvén a huszárok, a vendégfogadó szobájában ágyban fekve találták egy ingre gatyára levetkezve, s berúgván az ajtót, ő is kiugrott az ágyból, kardot rántott s a huszároknak neki menve, vágni akarta őket, de az alacsony gerendában vasa vége megakadván kettétört, mire a huszárok által karabéllyal rögtön agyon lövetett. Egy asztalon lepecsételt levél találtatott, melyet a szerencsétlen hadnagy anyjának írt Bécsbe, melyben megírta neki, hogy oly elő érzete van, miszerint az ezen átkozott magyar háborúban fogát hagyja. Még meg se száradt jól a levél, már elérte szegényt fátuma. Elküldtük levelét az ellenség előőrsére, hogy Bécsbe továbbítsák, ha akarják. Megfoghatatlan, hogy mikép lehetett oly hanyagnak lenni, mint ezen főtiszt tett, hogy az ellenség legközelebbi szomszédságában ágyban feküdt, s legénysége is oly vigyázatlan volt katona teendőiben, hogy teljesen meglepetni hagyták magukat. Akárhol az osztrákok kikaptak, mindig hanyagságuk volt leginkább annak okozója. így történt Szolnoknál és T.Bicskénél is később. Szolnok közelében tanyázott tőlünk egy egész hadosztály, s mégsem volt a szolnoki osztrák hadparancsnoknak, Karger tábornoknak pontos tudomása arról, hogy mi történik a mi táborunkban. Varsánynál átment tehát Martius 4-ik 1849, két harmada a Damjanich hadosztálynak, egy harmada pedig Török-Szentmiklóstól, közel a Tiszához egy fedett helyen, előrenyomult gr. Vécsey tábornok alatt, ez mind olyan csendben történt, hogy erről a szolnoki osztrák dandár vagy semmit se tudott, vagy igen hiányosan volt értesülve. Martius 5. 1849. Mihelyt világosodott, előre tolta gróf Vécsey dandárának csapatát csaknem egészen a Tiszáig és tizenkét fontos ágyúkból lövette a hídfőt, az osztrákok kitartóan feleltek. Ez alatt azonban Damjanich a 3-ik és 9-ik zászlóaljak élén megrohanta Szolnok városát annak déli részén, mely rohamot az indóház udvarára felállított két 12 fontos osztrák üteg legnagyobb eréllyel védett ugyan, de zászlóaljaink gyors menete miatt egyszernél többet nem lőhetett, az indóház nem sok veszteséggel elfoglaltatott. Nevezetes volt itt az, hogy néha egy kisszerű akadály, milyen nagy gond okozása lehet hamarjában, midőn döntő akadállyá válik szorultság esetén. A szolnoki indóház, sőt minden indóház is talán - úgy van körülkerítve, hogy a lécek belől az indóházban vannak a karfához felszegezve - nem kívül. Mikor tehát a mi honvédjaink Délről megrohanták az indóházat, csak puskatusával egyet ütöttek a lécre, a szegek azon alól fel is engedtek s az e képen csinált résen, melyet lábak rúgásával is szélesbítethettek, rögtön benyomulhattak az indóház udvarába, míg az osztrákok a belül szegezett léceket hiába rugdosták vagy ütötték ők puskáik tusájával. 301