Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

felől Szolnokra közeledni. Míg az indóház és a vásártér között a huszárok és a császáriak együtt verekedtek, melyből a németek megfutottak... 10 és 11 óra között nyugatra egy német lovasezred 6 ágyúval mutatkozott. Ezen lovasok Abony felől jöttek. Ugyanakkor a magyarok részéről a Miklós-huszárok 6 század erővel előre nyomultak. A császári tüzérség lemozdonyozott és a vásártéren levő huszárokra tüzelni kezdett. Az éppen érkező Miklós-huszárok az indóház fáskertje által rejtve, megközelítették a császári lovasbattériát, aztán hirtelen előtörve, nagyszerű támadást vittek keresztül... A tüzérségnek fogatai elfutottak, a német lovasok szintén meghátráltak e

gy gyönyörű összecsapás után. Aztán a huszárok próbálták az ottmaradt ágyút elvontatni... Tmmauer főhadnagynak az állítása szerint a lovasezred liáromszor, sőt négyszer csapott össze ellenfelével, míg a császári lovasság Abony alá visszahúzódott. honnan sok gyalogságot látott kivonulni. Tmmauer állítása beigazolódott, ezen lovasattakok csakugyan megtörténtek. Másnap, midőn már a fektáborba bevonultak, 10-12 gyalogsági zászlóalj vonult Abonyból ki a város keleti szélére, s mi, akik az Anna kápolna tornyocskájából néztük, azt véltük, hogy támadásra készülnek a császáriak. de nem lett semmi. A császáriak általános futásnak adták magukat. Futott mindenki, amerre csak tudott, csakhogy nemigen volt menekülés. A zászlóaljakból kettő fegyverét a főpiacon tette le, amelyek egyikéből a kovás puskáinkat kicseréltettem. A tüzérség, ami Szolnokon volt, akár tábori, akár helyi, mind a magyarok kezébe esett. Egy epizódot hallottam elbeszélni: A császáriak, minthogy a magyarok a vásártért hamarosan elfoglalták. Jászberény és Szentiván irányában törekedtek menekülni. Ámde erre a Zagyva állta útjukat. A Zagyva igen áradt volt, - csak egy híd

23 az is rossz volt, vezetett ez irányban, tehát mindazok, akik nem a rendes csapatokkal tették le a fegyvert, erre szökni akartak. A lovasok nekimentek a Zagyvának, egynéhány átúsztatott, de a túlsó szélén a lovak a nagy sárban elültek. Még gyalogosok is próbáltak a Zagyvának nekimenni, sőt kocsikkal is. A hídra feljutni majd képtelenség volt, úgy összetömörültek a katonai járművek és polgári fogatok. Jó, hogy a pánik még fokozódjék. Leiningen két 6 fontos ágyúval ezen tömkeleget egyre kartácsolta. A kuriózum pedig az volt, hogy ezen két ágyú minden fedezet nélkül működött. Mondta Leiningen, hogyha egy szakasz őket megtámadta volna, a két ágyú elvesz. Ámde mindenki a menekülésre törekedett, a fegyelmi kötelékek teljesen megszakadtak. Ily teljes győzelmet eddig még a magyar sereg nem aratott. Itt Szolnokon a császáriak részéről reguláris csapat volt, és ellenállásra berendezés is történt. Hogy a magyar részen mennyi volt a veszteség, nem tudom. Schwarczenbergiek vesztesége halottakban 21 fő." A debreceni levéltárban is találtunk a szolnoki csatára vonatkozó anyagot. Komlóssy Lajos őrnagy kéziratos naplójában:

24 ,,...Az egész 1848-49. hadjárat alatt csak két napon nem voltam, akkor is hivatalos ügyben az actio terén, s mind végig minden táborozásban részt vettem. 23 Itt a malomzugi hidat említi, amely a Zagyva torkolata fölött kb. 4—5 km-re van. 24 Kaposvári Gyula: A szolnoki csata leírása Komlóssy Lajos őrnagy kéziratos naplójában. Jászkunság. 1960. évf. 75-77. Az értékes kézirat a Debreceni Állami Levéltár kézirattárában 417. számon található. Ez egy 330 oldalas kötött könyvecske, amelynek címe „Emlékezetek polgári és katonai életemből". Ennek a 320-330. oldalán található a minket érdeklő leírás. A szerzője Komlóssy Lajos honvédhuszárőrnagy, 1811-ben született Debrecenben, és 1829-től 1847-ig szolgált a cs. kir. hadseregben. Ekkor kilépett az osztrák hadseregből mint kapitány. De a szabadságharc kitörésekor az önkéntes hajdú-lovasságot szervezi, és parancsnoka lesz őrnagyi rangban. Végigharcolja a szabadságharcot 1849. augusztus 15-ig. Életét sok hányattatás után mint a debreceni Zenede igazgatója fejezi be 1883-ban. Naplóját élete utolsó három évében írja meg részletesen, de nem csupán visszaemlékezés alapján, hanem egykorú jegyzetei kibővítésével. Naplójegyzeteket ugyanis egész életén át csinált. Először német nyelven kezdte „Erinnerungswürdige Vorfallenheiten meines Soldaten-Lebens seit 1829- bis 1849" címmel, majd magyarul folytatta. 300