Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Tic umt«íf<t>r c<iífiit'3iM> ?•»' áutumjintuiiN' ,u äärtni'l 13. kép. „A magyar vasút: A szolnoki állomásépület" című metszet a Tiszai pályaudvart ábrázolja, előtérben az egyemeletes indóházzal; mögötte a fedett facsarnok, mely alá a vonatok begördülhettek. A csarnok oszlopai közt a háttérben megfigyelhető a ma is meglévő, fából készült földszintes raktárépület. A Tiszán gőzhajók, hajók, kiépített rakpart. Az indóháztól jobbra a fűtőház egyemeletes épülete, egy hozzáépült csarnokkal a javítandó mozdonyok számára tiszai pályaudvaron átrakva továbbszállítani az ország fővárosába. így a Pestről érkezett áru szállítása is meggyorsult. Szolnok kereskedelmi, közlekedési jelentősége megnőtt. A vasútvonalak megváltoztatták az alföldi táj romantikusnak tűnő képét, azt, amit a rajzok, metszetek, az utazók az Alföldről kialakítottak. De az akkori vasutak még belesimultak a tájba, „érdekes, sőt poétikus jellege volt az alföldi vasutaknak. Őrházaik sokasága, a messziről látható árbócfák színes jelző kosaraikkal, lámpáikkal; az állomásokon lévő nagy facsarnokok; az állomásoknak egymástól való nagy távolsága; a sok fahíd, rendkívül lassan haladó hosszú vonatok; végre a lokomotivok mély hangú füttye mind valami sajátos varázzsal övezték a nagy rónaságot szelő vonatokat..." 86 A színes jelzőkosarak említésekor a balatoni viharjelző kosarak villannak eszünkbe, s méltán, mert a vasúti jelzők helyett akkor még a hajózástól átvett jelzőrendszer volt használatos. A Pest-Szolnok közti vasút megnyitása azonban nemcsak a hazai gazdaságot és társadalmat érdekelte, hanem felfigyelt rá a nyugat is. Ezt bizonyítja a Lipcsében megjelenő Illustrierte Zeitung 87 terjedelmes cikke is: „Szeptember 1. a magyar vasúttörténet lapjain egy korszakot teremtő nap volt. Mindenki összefogott hogy azt éppen oly ünnepivé, mint örömtelivé tegyék. Valóban - jó úton, váltott lovakkal, szekéren megtett 14 óra helyett most három óra alatt elérni Pesttől Szolnokig - ennél nagyobb ünnepnapot elképzelni sem lehet. Egy vidám nyárvégi nap kék ege... már kora reggel a Váci út hosszában kocsi kocsi hátán és a gyalogosok ezrei sietnek és 86 Pallas Lexikon: 12. k. 115. 87 Illustrierte Zeitung, 1847. nov. 13. 306-307. 203

Next

/
Thumbnails
Contents