Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

szerepet játszanak a helybeliek, az eladók többnyire a környékbeli földesurak, kik itt mindenkor jó árért adják el termékeiket. A szolnoki nép annyit, hogy kereskedést űzhessen, nem termeszt, sőt azt is, mi Pesttel űzött kenyérkereskedéshez szükséges, másoktól veszi. Ezen kenyér kereskedés fő élelem cikke a szolnokiaknak, ugyanis a mezei munkákkal el nem foglalt nők a bevásárlóit gabonából kenyereket sütnek és azokat kocsin beszállítják a pesti heti vásárokra, s az ebből folyó nyereségből nemcsak öncsaládjokat, de a fuvarosokat is táplálják... - Említendő még ama kedvező alkalom, mely Szolnokban a zabkereskedésre nyílt, s melyből néhány egyed tetemes hasznot húz. Ugyanis a kincstári sóból több százezer mázsa szállíttatván tengellyel Szolnokról Pestre, evégre naponként többszáz kocsi jő Pest, Nógrád, Heves megyékből, úgy a Jász Kun Kerületekből Szolnokba, melyeknek tulajdonosai a messzeség mellett, nemigen hozhatván magokkal zabot, részletes kereskedésre kedvező alkalmat nyújtanak. - Ezen sószállításban a szolnokiak is részt vesznek, a fuvarbérből nemcsak adójokat tisztázzák le. de afelett némi csekély összeget is szereznek." A közölt részletek megerősítik azt, amit a 9. képen bemutatott funkcionális vázlaton igyekeztünk megfogalmazni, azt tudniillik, hogy a sószállítás és fafeldolgozásnak - a Tisza folyására épülő - sorrendje alakította ki Szolnok délnyugati részén a város ipari negyedét, a „déli iparterület" ősét. Sok szó esett a közreadott részletekben a szolnoki kereskedelemről és a piacokról. Gorove László közleményéből arról is értesülünk, hogy hol és milyen árusítás folyt a városban vagy a Tisza partján. Közben a város épületeiről is tudunk meg egyet s mást, s különösen a szegény nép egészségtelen lakásviszonyairól: „Az egész város az abban található nemesek lakhelyeit is öszve vévén, ezerháromszáz házakból áll, mellyek mindazonáltal a Só tiszteknek tsinosabb quártély és tulajdon házait, azok mellett két-három utcákat kivévén, alábbvalók, mint akármely hitvány falunak kunyhói, amellett pedig, hogy udvar nélkül valók, nagy részében öszve is feküsznek, mint a quodlibetbe széjjel hányt képek, s áltáljában nagy szűkölködésre mutatnak, amin annyival inkább lehet álmélkodni, mivel az asszonyok is a sónak, a Bereg vármegyei (odáig vízen jött) almáknak, és halnak széljel hordozásából és a szomszéd helységekben való eladásából nem tsekély nyereséget gyűjthetnek. - A sült halaknak, melytől nyárban büdös a piac, helyben való árulásával szerezhetnek valamit, annál könnyebben, mivel azon apró keszegek és potykák férjeik által (mert a szolnoki paraszt született halász) fogattatnak..."

69 közbevetőleg lábjegyzetben Gorove hozzáfűzi: - Sehol talán a hazában annyi s oly szép tokok nem fogattatnak, mint a Szolnokhoz tartozó Tiszában, leginkább a híd mellett és a vár alatt levő tanyában, mert néha tíz is van kipányvázva a Tisza parton, amelyekből azonban kevés részt vesz a város, mert vagy elevenen Pestre vitetnek, vagy egyenként a bárkából az utasoknak és szomszéd uraknak adattatnak el. Kevés szeleteltetik fel font számra a városiak számára, - majd így folytatódik a sült halaknak a sorsa: „az oláh kormányostól, marha hajcsároktól, palótz aratóktól, szekeresektől és más munkás vagy munkátlan parasztoktól, kiktől nyüzsög nyárban a piac, mohón s jó pénzen megvétetnek. - Ennyiféle kofálkodás mellett ki vélhetné, melly formátlan s rongyos öltözetben kénteleníttessenek az asszonyok mégis járni, pedig nincs másképpen. - A mesteremberek feleségei és leányai valamint mindenütt, úgy itt is a parasztasszonyoktól mind formájukkal, mind ruházatjokkal jelesen megkülönböztetik magokat." Szolnok egészségügyi viszonyairól és lakáshelyzetéről egy lábjegyzetben találunk Gorovétől megdöbbentő adatokat: „Az emberek, főképen pedig gyermekeik egészségtelenségét nagy részént onnan is lehet származtatni, hogy kis házikójukba se télben, sem nyárban, talán még meszelés vagy íapasztás idejében se, friss levegőt be 69 Lásd a 6. jegyzet: 50-51. 195