Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

1771-ben 1828-ban 1860-ban 65 32 17 82 131 156 234 381 349 521 330 547 9 44 121 601 1007 28 149 315 916 ? Egésztelkes gazda Féltelkes gazda Negyedtelkes gazda Nyolcadtelkes gazda Házas zsellér Hazátlan zsellér Botár Imre helyesen állapítja meg, hogy már az urbárium behozatalakor a negyedtelek (9 m. hold) volt az uralkodó birtoknagyság: „1771-ben még feleannyi zsellér sincs mint telkesgazda és a zselléreknek csak egyötöde házatlaa Már 1828-ban majdnem kétszerannyi a zsellér, mint a telkesgazda. A hazátlan zsellérek számát 1860-ban nem tudjuk megállapítani. Az 1864-i ínség alkalmával a városi tanács felterjeszti a helytartótanácshoz a kölcsönt kérő házas zsellérek névsorát s itt 1475 családfő van felsorolva, tehát a házzal rendelkező zsellérek száma két és félszerese már a telkesgazdáknak. De még ezen kívül voltak a házzal nem rendelkező napszámosok..."

45 A telkesgazdák számának növekedése a szűk határ miatt mérsékeltebb volt, a zsellérek számának erőteljes növekedéséhez a környező falvakból való bevándorlás is hozzájárult. Jelentősen nőtt az önálló iparosok, kézművesek száma, az 1786. évi 87-ről 175-re. Csaknem megduplázódott, s az iparosok számát még növeli a 33 segéd is. Legjövedelmezőbb a molnármesterség volt, 11 molnárnak a Tiszán 39 hajómalma működött, tehát 1819-től 143-mal nőtt a számuk. Legnépesebb iparok: csizmadia 49, szűcs 29, takács 11, szabó, kalapos 11-11, asztalos 9, pintér 7 iparos. Az iparosok az 1820-tól újra szerveződött céhekbe tömörültek. Szolnokon 11 céh vagy egyesület működött. S hogy ez nem volt kis szám, azt Eperjessy Géza állapítja meg a mezővárosi céhekről szóló könyvében:

46 „...Csupán néhány iparosodottabb mezővárosnak... Egernek 13 céh, Gyöngyösnek 14 céh, Miskolcnak 14 céh, Szolnoknak 11 céh - kéményseprők nélkül, akik a budai céhhez tartoznak - céhes ipara volt differenciáltabb a Csongrád megyei kézművességnél." Vegyük számba a céheket: molnár (molitor) céhprivilégiuma magyar nyelvű (továbbiakban: m.), kapták 1820-ban. Halász (piscator) német nyelvű (n.) privilégiuma 1820-ból való. Kőműves (murarius) ács (asciarius), asztalos (arcularius) és üveges (vitrarius) egyesült céhek 1820, n. Vékony szabó (sartor) és szűrszabó (gausapearius) 1820, m. Szűcs (pellio) 1820, m. Szíjgyártó (lorarius) és cipész (sutor) egyesült céhek 1820, m. Kovács (faber ferrarius) és kerékgyártó (faber serarius) 1820, m. Takács (textor) 1820, m. Csizmadia (cothumarius) 1820, m. Kalapos (pileator) 1822, n. Ami az 1828. évi összeírásból a kereskedelmet illeti, arról csak részleges képet kapunk, mert a kincstári sóházak és a Száíház kereskedelmi adatait nem tünteti fel. Kereskedőként négy nevet sorol fel, közülük 2 görög nemzetiségű, ezek nagykereskedői feladatot is elláttak. Az évenként négy alkalommal tartani szokott „vásárokból a város bevesz 60 frt 4/5 kr-t. A hetivásárokat is a város házilag kezeli." Ezeken nemcsak a helyi iparosok árulták termékeiket; hanem a környékbeli mezővárosokból is sokan felkeresték a város piacait. A szárazföldi és víziutak találkozásánál fekvő Szolnok útjába esett az időnkint 45 Ua. 83. 46 Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon (1686-1848). Bp. 1967, 38. 183