Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
összetartozását még biztosabbá teszi az, hogy az 1741-ben épült sóház alá oda van írva: „in Plan mit ,g' bemerket", azaz „a térképen ,g' betűvel jelezve". Ez a sóraktár a várost övező árkon kívül épült a Tisza-parton. Főbb méretei: 70 m hosszú. 20 m széles épület, amelynek közepén egy 20x15 m-es rész keresztboltozattal ellátott. Ez az építési mód maga is téglaépületre mutat, de az alaprajzon nemcsak ez a részlet van pirossal rajzolva, hanem a szögletes vagy téglaalakú oszlopok is. így azok is téglából készültek, a többi része volt fából. A középső traktusban zölddel jelezve a két szoba cserépkályhája. Mikoviny Sámuel az alsó épületrajz fölé a „Grund-Riess des in Bau Befundenen Saltz-Statteis" címet írta [az építés közben talált sópajta], s ha megkeressük helyét Mikoviny térképén, megtaláljuk a Tisza partján „f betűvel jelezve. S hogy tém leg erről az épületről van szó, mutatja az ott is megtalálható keresztboltozatos középrész kihangsúlyozása. S hogy ezt Mikoviny fontosnak tartotta, külön magyarázatot is fűz hozzá: ,,m, m, andeutung wo in die Mauer in den alten Saltz-stadtel gewesen", magyarul: „m-betűkkel jelezve, ahol a falban a régi sóraktár falai voltak." A sópajta mérete 72x18 m, s a középen lévő - régi falrészeket is felhasználó - keresztboltozatos rész 15x18 m alapterületű. Az épület falainak a magasságát az oldalhomlokzatból mérhetjük le. Falmagasság 4 m, a tetőzet magassága 10 m, teljes épületmagasság 14 m. Mikoviny megjegyzi azt is, hogy az oldalhomlokzat a sóraktár vár felőli része. Ha ezt, az utolsóként ismertetett sóraktár alaprajzát összehasonlítjuk a 15. képen közölt - Fortunate di Prati munkájaként - 1723-ban készült alaprajzzal, látjuk, hogy a két épület pontosan ugyanoda épült a Tisza-parton, s csak így tu'dták az 1742-es építkezéskor a Prati-féle keresztboltozatos régi épületrészt felhasználni, amely - mivel téglából volt - az 1739-es leégéskor megmaradhatott. Ha pedig ezeknek a kincstári épületeknek a homlokzatára is kíváncsiak vagyunk, azt is be tudjuk mutatni egy régi céhlevél rajzos részletével (27. kép). 08 Lchnhardt Sámuel - rézmetsző technikával - délről, a Tisza felől mutatja a parthoz közel álló sóházak impozáns méretű épületeit. Ha Mikoviny rajzain megfigyeljük a sóraktárak alaprajzát, könnyen megállapíthatjuk, hogy a rézmetszet bal szélén álló épület a ,,g"-vel jelzett, 1741-ben épült sópajta, és mellette van jobbról az „f' betűvel jelzett, 1742-ben épülőben lévő sóraktár. Ilyennek látta a Tisza-part panorámáját Szolnok szülötte, Verseghy Ferenc, aki gyermekkori élményeire így emlékezik: ,,Hirdessék egyebek más várasit ősi Hazánknak... Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom, hol remegő szemeimbe az első napragyogás ötlött. Itt hempelyeg enyves iszapjánn a Tiszavíz; itt omlik ölébe Zagyvánk. Egybevegyült vizeinn a' szőke folyónak a szép híd: a' Szandai dombig két sor fűzfa között izmos töltések; utánnok szöllők a' Varsányi határig. Legmagosabb parttyánn a' víznek látszik az egyház, a' sótár 's a' hajdani földvár... "" 98 Városképpel ellátott nyomtatott céhlevél - Lehnhardt Sámuel rézmetszetével - a Damjanich Múzeum gyűjteményében. Ez a példány 1824 és 1827 között készülhetett, mert látható már rajta az 1824-ben felépült vártemplom, és a céhlevél kiállításának kelte: 1827. Ezek a sóraktárak tehát a megépítésük után még 80 évvel később is álltak. így jogosan használhatjuk fel a Tisza-part panorámájának érzékeltetésére, hiszen a Mikoviny 1742-es térképén és tervein látható sóraktárak szerepelnek rajta. 99 Verseghy Ferenc: Külső Szolnok c. költeménye. Először megjelent Verseghy: Neuverfasste 140
