Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

fel. Ezek alapján Jüri ARRAK festő-ötvös-grafikus művész 1974-ben sajátos stílusában észt népdalok ihletésére, 1981-ben pedig népi játékokat kiválasztva hozzáférhető mappákban ábrázolta az addig csak szövegben rögzítetteket, köztük maszkos-alakoskodó népszokásokat is, melyek közül az egyik 1891-ben, Suure-Jaaniban gyűjtött vers, amely a művészt megihlette, Szabó Sándor fordításában a következőképpen szól: ,, Jöjj ének a farsangolók, ritka vendégek, fehér hollók! Ritka vendégek, más világból, vendégek hej, az ingoványból, a mocsarakból, regö-rejtem, a rengetegekből, regö-rejtem. ' ' Mind a 12 népdal ihletésű rajz, mind pedig a 12 litográfiával készült, népi játékokat megjelenítő alkotás néprajzkutatókkal történt konzultációk után készült, s eredeti gyűjtések hitelesítik.

88 A drámatörténetekben ezután az adat után jó százesztendős ugrás következik, egy 1529-ből származó észtországi színháztörténeti adattal folytatódik a vázlatoshézagos előtörténet. Az adat egyébként nem is közvetlenül az észt színjátszásra vonatkozik, hanem az észteket elnyomó balti németségre, akik a tengerparti kereskedő Hanza-városban, Tallinnban megtelepedve iskoláikban a képzés klasszikus rendszerének hatására az iskoladrámák bemutatását is műsorra tűzték. Ez az 1529-ből származó első, észtországi színjátszással kapcsolatos írásos adat pedig nem más, mint a latin szerző, Terentius: „Androsi nő" című vígjátékának előadását feljegyző értesítés, amikor is a városi tanintézet tanulói és tanárai a tallinni városháza nagytermében pódiumra léptek.

89 A tallinni városháza első ízben 1322-ben említett, s a Szovjetunió egyetlen épen maradt késő gót stílusú épülete természetes következményként lett az első észtföldi színpadi bemutató színhelye. Az épületet, amelyet első említésekor ,,consistorium"-nak neveztek, az 1364-es második írásos emlék már a játékok házának, azaz „teatrum"-nak titulálja. S mikor néhány évvel később, 1370-ben az építési munkálatok egyik szakasza lezárul és az épület eléri mai, legnagyobb, s egyben a Baltikum építményei között is a legmagasabbra nyúló formáját, természetes, hogy a vagyoni lag és egyházi területen is legszámottevőbb német polgárság társadalmi életének állandó színhelye lesz. Itt, a „Rathaus"-ban intéztek minden hivatalos ügyet, itt gyűltek össze különféle mulatságokra vagyont érő toalettjeikben a gazdag polgárság asszonyai-leányai férjeik kíséretében. Az egykori 87 Irodalom Észtországban. Észt Füzetek 2. (Damjanich János Múzeum), Szolnok, 1976. 30. p. 88 Ua.: — J. ARRAK: Linoollöiked eesti rahvalaulude ainetel, Tallinn, 1974. — Jüri ARRAK: Eesti rahvamänge, Tallinn, 1981. 89 Noukogude Eesti. Entsüklopeediline teatmeteos. Tallinn, 1975. 242. p. 90 Uno KAMMAL—

Velio TARM1STO: Tallinn. Tallinn, 1960. 34—35. p. — R. KANGROPOOL: Raekoda. Tallinn, 1971. — Szerk.: H. ARMAN: Eesti arhitektuuri ajalugu. Tallinn, 1965. 92