Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

már betanult táncokat, s a bizottság pedig instrukciókat ad a további munkához, közlik az együttessel, hogy mit kell a táncon változtatni, melyik részt kell tovább gyakorolni, és mi az, ami az elképzelésekkel egyezik. Ezeknek az észrevételeknek a birtokában az együttes tovább folytatja a munkát egészen a második seregszemle napjáig. A második forduló már nemcsak bemutató, hanem selejtező is: ezen hullanak ki azok az együttesek, akik az instrukciók ellenére sem tudták helyesen elsajátítani a táncokat. A továbbjutók sem fejezik be azonban a munkát, hanem folytatják a gyakorlást a harmadik szemléig, amelyen aztán a még mindig erősen nagy túljelentkezésből végérvényesen kiválasztják a táncünnepség szereplőit. A táncosok létszáma nagyon nagy ugyan, de 6000 főnél több nem vehet részt a közös bemutatón. S ez azt jelenti, hogy a táncosok kétharmada távol marad a szerepléstől. Hasonló a válogatási rendszer a kórusok esetében is, csak itt egy kissé egyszerűbb. Énekesből ugyanis több együttes képviseltetheti magát. A táncosok esetében így az a helyzet, hogy többen ütik meg a válogatás támasztotta szintet, ám egyszerűen a stadionban nem lehetséges több táncos szerepeltetése. A nagy bemutató vezetői pontosan tudják ugyanis, hány táncos vesz és vehet részt a végső ünnepségen, mennyi lehet a férfiak, mennyi a nők száma, és hány gyermek táncos szerepelhet. A rendezvények minden percéről, az elsőtől az utolsóig egészen pontos terveket készítenek, amelyek mindenre kiterjednek a csoportok megérkezésétől, elhelyezésétől kezdve a felvonulásukig, a színpadi megjelenésükig. Pontosan megtervezik, hogyan helyezkedjenek el az egyes tánccsoportok. Ők döntik el, hogy a csoportok milyen viseletben legyenek, hogy az összkép végül is teljes legyen, színek szerint is mutasson. Olyan ez, mint a matematika. Olyan precíz, részletes leírásokat igényel, mint amilyen pontosságú terveket az építészek készítenek. Mindezek a részletek már a közös összpróbákon alakulnak ki, amelyek azonban mindössze egy hétig, több esetben még rövidebb ideig tartanak. Úgy vélik egyesek, hogy a dalos ünnepség igazi lényegét csak azok tudják megérteni, akik valaha maguk is szerepeltek, a közös éneklés, tánc, felvonulás lelkesítő élményének résztvevői voltak. De hát Észtországban szinte mindenki részt vett valamikor, szereplője volt valamelyik dalos rendezvénynek. Ezért tudják őszintén átérezni Enn VETEMAA sorait: ,,A magányos fa néhanap a vad szelet is állja. Az erdőt meg nem győzte még orkán sem soha. Az árva nép szomorú kép, lóg viharvert szárnya. Rokon rokont segélve nem árthat ellenség ostora. S valóban van valami olyan közös érzés az ünnepségre egybegyűltekben, amiről a költő beszél. Mert a kis népeknek időről időre össze kell gyűlniök, 85