Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Azok a táncok, amelyeket a stadionban az ünnepi műsor keretében az egyesített együttesek bemutatnak, eredeti észt néptáncok. Ha egy együttes önállóan mutat be néptáncot, akkor ott bonyolultabb figurák láthatók. Az ünnepi bemutatókon azonban olyan nagy tömeg együttes mozgatásáról van szó, hogy le kell egyszerűsíteni az eredeti gyűjtések által feltárt mozdulatokat és lépéseket. Jó előre ki kell választani azokat a tánceleNéptáncosok a stadionban meket, amelyeket maradéktalanul be tud tanulni mindenki, s ugyanakkor még látványos összhatásuk is van. Persze a stadionban is különféle táncokat lehet ilyenkor látni. Vannak teljesen etnografikus táncok, és vannak olyanok, amelyeket néptánc elemekből koreográfusok állítanak össze. Ezek tulajdonképpen néptánc elemek felhasználásával készített színpadra alkalmazott táncok. Ilyen például az a táncjelenet, amelyet Eugen KAPP észt zeneszerző Kalevipoeg című balettjének zenéjére táncolnak az együttesek, s amelynek a feldolgozása régi, íratlanul kötelező része a táncünnepségnek, egy hagyomány a hagyományon belül. Ugyanakkor eredeti néprajzi elemekből is komponálnak jeleneteket, mint például a „Hellettamine" megjelenítése. Népviseletbe öltözött szereplő kezéből tölcsért csinálva félig beszélve, félig énekelve ritmikus szöveget kántál. Ez nem más, mint a valamikori pásztorok beszélgetésének felidézése az erdőben. Észtországban olyanok voltak a falusi épületek, hogy a lakóház és melléképületek körül közvetlenül ott húzódott a szántófölddarab és a mező, s ezek szélén állt a birtokhoz tartozó erdő. Az erdő kisebb-nagyobb darabja után egy másik hasonló elosztású tanya következett és így tovább. A távolság az egyes tanyák között vidékenként különböző. Dél-Észtországban például meglehetősen messze esnek egymástól, mert a táj dimbes-dombos, s emiatt nem ritka az olyan eset, hogy egy kilométer távolság is van a két tanya között. Mikor a pásztorok nyájaikkal kimentek az erdőbe, akkor elkezdtek egymásnak kiabálni, és várták, hogy a másik pásztor válaszoljon. Amikor felhangzott a hívó szóra a válasz, elindultak nyájastul egymás irányába, összeengedték az állatokat és együtt jobban telt az idő. Annál is inkább fontos volt ez, mert a pásztorok többnyire társaságra vágyó gyerekek voltak. Mindez azért kaphatott szerepet a fesztiválon is, mert 82