Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

be, azokat rövidesen családostól kitelepítették a Szovjetunió különböző területeire, ahonnan nagyon kevesen kerültek csak vissza. 1941. június 22-én Németország támadást indított a Szovjetunió ellen, aminek következtében Észtország is német megszállás alá került. A megszállás évei alatt újabb, csak más társadalmi rétegek estek áldozatul a hasonlóan diktatórikus berendezkedésű német uralomnak. Zsidókat, kommunistákat megsemmisítő koncentrációs táborok, börtönök ritkították a polgári észt lakosságot. Amikor pedig a hadműveletek elérték Észtország területét, több esetben észt harcolt észt ellen, egyik a szovjetek, másikuk a németek kötelékében. A háború végén született diktátumok alapján Észtország ismét visszakerült a Szovjetunió tagállamai közé. Ettől kezdve itt is az egész Szovjetunióra jellemző politikai, gazdasági, társadalmi tendenciák a meghatározók. Itt is elhurcolták a földjét védő parasztot, felszámolták a tulajdonosi réteget, a polgárságot, az értelmiséget. A szándékos oroszosító folyamat következményeként rövid idő alatt vidéken 40%, városban 60% az orosz betelepítettek aránya. S ugyanannyi észtet telepítettek máshová. Ugyanakkor a terület a Szovjetunió kincsesháza lesz mind stratégiai, mind gazdasági szempontból. Vitték az olajpalát, a tengerhalászat gyümölcsét, a gazdaság terményeit. Elég csak annyit megjegyezni, hogy a 240 milliós Szovjetunió tejtermelésének 8%-át az 1 milliós Észtország adta. Ez ellen — amennyire lehetséges volt — megpróbáltak tiltakozni (a többi balti köztársasághoz hasonlóan a háború utáni években erdőkbe, mocsarakba rejtőzve jelentős számú partizánegység harcolt a szovjetek ellen), a túlerővel szemben azonban tehetetlenek voltak.

64 Húsz esztendeig gyakorolt önállóságuk eredményeiről fokozatosan le kellett mondaniok, visszavonulásra kényszerültek, s megint a látszólag passzív hallgatás taktikájához folyamodtak. Ismét a kultúra eszközei maradtak meg lehetőségként számukra nemzeti létük megőrzéséhez. Ismét a meghurcolt, elhallgattatott alkotó értelmiség volt az egyetlen, akik képesek voltak megőrizni a nemzeti identitást úgy, hogy mindenfajta megnyilatkozásukban észtek maradtak. Azaz, tudatosan hangsúlyozták zenéjük, irodalmuk, képzőművészetük, film- és színházművészetük észt specifikumait. 64 KROSS, J. 1993. V. 80—87. p. — Bojtár E. 1989. 58