Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Tanyasi iskola a múlt század végén a viszonylag kedvező állapotokkal, iskolák szervezésével, tanítóképzéssel igyekszik azt továbbfejleszteni. (Ezért lesz a századvég irodalmi ábrázolásainak jellemző motívuma a falusi, tanyasi iskola.) A századvégre szinte teljesen eltűnik az analfabétizmus, ami nem is annyira a falusi, mint az orosz városi lakosság írástudatlanságának összevetésében kap igazán jelentőséget. Ez teszi lehetővé az akkori idők tömegkommunikációs eszközeinek nagyarányú fejlődését is. Egymás után indulnak a viszonylag nagy példányszámú napi- és hetilapok észt, német és orosz nyelven. (Csupán Tallinnban 26-féle jelent meg az 1852—1917 közötti időben.) Ám míg a század első felében az orosz és német nyelvű lapok vannak túlsúlyban, e korban alapvetően megváltozik az arány az anyanyelvű periodikák javára. Az észt nyelvújító törekvések kezdetei a 17. századig mennek vissza, de egészen a 20. század közepéig hullámzanak. A múlt század elejének nagy problémája a helyesírás rendszerezése volt, amely nélkül a kibontakozó, megszülető műirodalom sem képzelhető el. Régi grammatikák nyomán a német nyelvből kölcsönzött írásmód és jelölés volt használatban, amely nem felelt meg az észt nyelv hangrendszerének, s ez rengeteg kétértelműséghez, vitához, zavarhoz vezetett. Ezeket a helyesírási zavarokat O. W. MAS1NG (1763—1832) és Ed. AHRENS(1803—1863) munkássága szüntette meg. MASING a Rosenplänter Beiträge-ben több dolgozatban foglalkozott a helyesírás megreformálásának kérdésével, mély ereható újítást azonban csak AHRENS munkássága hozott e 49