Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

eredményének tekinthető nemzeti eposzuk, a Kalevipoeg hatalmas anyaga, amely 1857—1861 között napvilágot látott köteteivel máig hatóan alapozta meg nemzeti művészetüket. E mű körül — mint illusztrátorok, vagy mint a mű inspirációjára alkotni kezdő, magukat tudatosan észt művészeknek nevező festők, grafikusok — indítják el az észt képzőművészetet, és hasonlóan ez az alapmű ösztönzi a műirodalmat is. A Kalevipoeg megjelenése, illetve az utána következő néhány év ezért korszakhatárként is tekinthető az észt kultúra életében, megjelenése az első észt értelmiségi generáció tevékenységének korszakát zárja le. A múlt század első évtizedeiben nyugat-európai mintákon felbuzdulva F. R. KREUTZWALD és Friedrich Robert FAEHLMANN vállalták elsősorban magukra a népi kincsek összegyűjtésének feladatát. A munka FAEHLMANN halála után szinte kizárólagosan KREUTZWALD-ra, a hűséges tanítványra és barátra marad, aki töretlen hittel és ambícióval folytatta a gyűjtő- és rendszerező munkát, s nemcsak a „Kalevipoeg" nemzeti eposz anyagát sikerült összeszednie és egybegyúrnia, de a Kalev-mondakörtől függetlenül is hatalmas mennyiségű népmesei anyagot mentett meg még az eltűnés előtt a pusztulástól. KREUTZWALD első népmesei közlése, a „Hálás királyfi", 1850-ben jelent meg nyomtatásban német nyelven. Csak ezután foglalkozik azzal a gondolattal, hogy az észt népmeséket észt nyelven publikálja. 1854-ben egy észt kalendáriumban a „Törpék vitája" című mesét anyanyelvén jelenteti meg. 1857-ben már féltucatnyi meséje van, amelyeknek a száma hamarosan eléri a húszat. De az észt mesék e kötetnyi anyaga számára sem talál jó ideig kiadót. 1860-ban barátai: Anton Schiffner, Heinrich Neis és Friedrich Russov addig szervezkednek, amíg egy tallinni kiadó, Lindfors nyomdász hajlandónak mutatkozik KREUTZWALD meséit más népdalokkal együtt egy kis füzetkében megjelentetni. KREUTZWALD a kiadáshoz 25 mese kéziratát küldi el Tallinnba. De már a kiadás kezdetén elakad a gyűjteményes kötet a cenzor irodájában: hiszen a mesék többnyire olyanok, amelyekben a nép kineveti a papokat, másokban pedig a jobbágy rendszer körülményei között élő nép siralmas állapota van túlságosan is hűen megrajzolva. A cenzori beavatkozás eredményeként végül is a 25 meséből az 1860-as kiadásban mindössze kettő megjelentetésére, illetve ezen kívül három népdal közlésére kap KREUTZWALD engedélyt. A kiadás azonban így is nagy jelentőségű. Elsősorban a szerző előszava teszi számunkra — és tette a kortársak számára is — becsessé. Hiszen olyan dolgokat hangsúlyoz benne, mint a népmesék óriási pedagógiai és esztétikai értékét, a népköltészetet pedig általánosságban úgy értékeli, mint az „elődök csodálatos értékű örökségét" és az „észt nép dicsőségének és szépségeinek" nagyszerű tárházát.

41 Ezzel a kiadással Tallinnban a megjelenés azonban le is zárult. A nyomda új tulajdonos kezébe került, s a csere idején KREUTZWALD kéziratainak egy része el is veszett. Négy mesét közülük a szerző sohasem tudott többé pótolni, 41 SZABÓ I.: 1976. 1—28. p. 39