Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

rasztok kizsákmányolásának alapvető formája a robotmunka volt. Emellett a földesúr paraszti gazdaságoktól követelt természetbeni kötelezettségei is meglehetősen súlyosak és terhesek voltak. A robotos szolgáltatásokon kívül a parasztok kötelesek voltak még: javítani a földesúri és templomi épületeket, egyházi adót kellett fizetniük, rendben kellett tartaniuk az utakat, hidakat, fogatot kellett adniuk az átvonuló csapatoknak. Az állami adókat, például a fejadót, a jobbágy helyett a földesúr fizette, amiért aztán ellenszolgáltatásként még újabb robotnapokat követelt jobbágyaitól. A parasztudvaron élő emberek egymáshoz való viszonyát nem írásban rögzítették, hanem egy erős jogszokás szerint alakultak mindennapjaik. A gazda és a gazdaasszony — gyakran a legidősebb fiú és lány — a szokás szerint nem jártak földesúri robotba. A parasztudvarok gazdái a földesúri birtokon csak bizonyos munkákat végeztek, például vetettek a mezőn, vagy a szeszfőzdében dolgoztak. A földesurak egy meghatározott mennyiségű mag után egy elég nagy mennyiségű vodkát követeltek. Ha a rossz minőségű vagy primitív felszereltségű szeszfőzde ezt nem tudta teljesíteni, akkor a parasztudvar gazdájának a sajátjából kellett a hiányt pótolni. Az új évszázad kapujában a földesúri szolgáltatások növekedésével, a pénzes áruviszonyok fejlődésével kezdtek eltűnni a korábban uralkodó patriarchális viszonyok a paraszti településeken. A parasztgazda és a béresei, béreslányai között egyre gyakrabban támadtak konfliktusok a bérezés és a „mértéken felüli munka" miatt. Már az 1802-ben meghozott észtlandi paraszttörvényben is szükségesnek tartották az összeállítók bevenni, hogy: „...a béreseitekkel és szolgáitokkal szemben legyetek igazságosak, becsületesen adjátok meg nekik a bérüket, hogy örvendező szívvel végezzék munkájukat."

33 Bár a parasztok nagy többsége szegénységben élt, az észt faluban a 18. század végén még találkozunk néhány túlélő parasztgazdasággal. Ezek a gazdaság méreteitől függően lovat és szarvasmarhát is tartottak, sőt némelyikük néhány száz rubelnyi pénzfelesleggel is rendelkezett. A béresek és béreslányok ebben az időben már meglehetősen nagy számú rétegét alkották a parasztságnak. II. Katalin egyik magas rangú tisztviselője, Jakov Sziversz, azt hirdette, hogy ha Livlandban a századforduló tájékán 25 ezer körül volt a parasztgazdaságok száma, akkor nyugodtan lehet 250 ezer bérest és zsellért számítani. Más értesülések szerint a 18. század végén Livlandban 40 ezer parasztgazdaság és több mint 350 ezer béres volt.

34 A béresek és béreslányok dolgozták le a parasztgazdaság kötelező robotnapjait a földesúri birtokon, ahová általában egy egész hétre mentek dolgozni. Ezalatt az idő alatt a gazdaság tulajdonosa biztosított szerény kosztot számukra. Ősszel, amikor a földesúr termését a béreseknek éjszakai csépléssel kellett kinyerni, alig maradt idejük az alvásra. Télen sem volt könnyebb a helyzetük, 33 Ua. 622. p. 34 Uo. 32