Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

éreztem annak, hogy a múzeumi tárgyi anyagot közvetlenül tanulmányozzam. A Kadriorg teljes képző- és iparművészeti gyűjteménye a Központi Sokszorosító grafikatára, az ARS műhelyeinek gyűjteményi anyaga (az egyes művészek műtermeinek aprólékos feltérképezése, megismerése), azaz a tárgyak múzeumi értékelése, mint közvetlen forrás segített a helyes forráskritikához és a valós kép kialakításához. A jegyzetapparátusban ezek sem jelennek meg, csak mint leszűrt tapasztalat, s az ezek alapján kialakított következtetések. Ennek az anyagnak a megismerése értékesebbé vált azáltal, hogy a szakemberekkel, művész barátaimmal többszáz órányi interjút készítettem, mind a konkrét tárgyakra vonatkozóan, mind az észt nyelven megjelent könyvek és az észt történelem régebbi és átélt korszakaira vonatkozóan. Ez az interjúanyag szintén a szolnoki Damjanich Múzeum adattárában található, kiegészítve többezer dia- és fényképfelvétellel. Különösen sokat segített Lilian SCHÖNBERG, Rein KRUUSE, Helgi VIIDU, Jüri és Urve ARRAK, a KÜTT házaspár, Aleksei PETERSON, Ilmar TORN, Anu KIPPASTOO, akiknek önzetlen támogatásáért ezúton is köszönetemet fejezem ki. Mindent összevetve, nem szokványos és klasszikus értelemben vett történeti kutatás eredménye ez a munka, hanem szorító lehetőségek között született, de muzeológusi szemléletre és gyakorlatra alapozott összefoglalás. A múzeumi munka tapasztalatai és majd 30 éves gyakorlata tették lehetővé, hogy a legkülönbözőbb értékű források egymást kiegészítsék, s egy szintre hozhatóak legyenek. Hangsúlyoznom kell még egy tényezőt. Azt, hogy bármennyire is művelődéstörténeti alapállású a kötet, esztétikai minősítésnek nincs szerepe benne. Nem a képek, alkotások esztétikai értéke, hanem azoknak a nemzeti tudatra gyakorolt hatása érdekelt. Lehetséges, hogy egy művészettörténeti alapállású munkában, egy irodalomtörténetben, vagy zenetörténetben egészen más hangsúlyokat kellene tenni, s az alkotók sorrendje teljesen más lenne. A források heterogenitása és a lehetőségek, ilyet nem tettek lehetővé, de a folyamat szempontjából is lényegében mindegy, vagy legalábbis közömbös az esztétikai minősítés. Sokszor intézménytörténetet adtam, például nem a zenéről, hanem a tömegeket mozgósító kórusmozgalomról számoltam be, nem a színdarabok esztétikai minőségét vizsgáltam, nem az észt drámaírást, hanem a színház szerepét a kultúrában és a nemzetté válásban. Remélem, hogy összegyűjtött anyagom alapján idővel egy esztétikai alapokra épülő észt művelődéstörténet is készülhet majd, annak azonban nem a nemzetté válás lesz a vezérgondolata. 21