Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Épp a kultúra jellege, s ennek a nemzeti törekvések szolgálatába állítása óvta meg őket efféle szélsőségektől. Az észt értelmiség szervező munkájának módszerei egyéb tanulsággal is szolgálhatnak más nemzetek számára. Céljuk érdekében alkalmazkodva az adott lehetőségekhez minden történeti helyzetben megtalálták a legmegfelelőbb működési formákat. A polgári köztársaság időszakában nyugat felé nyitnak, a szovjet korszak keményebb periódusában a Szovjetunióban még létező finnugor rokonok intenzív kutatásába kezdenek, illetve a balti köztársaságokkal építenek ki szorosabb kapcsolatokat.

26 S miután külföld felé észtként lehetséges megnyilvánulásuk csak a kultúra területén volt, az illegálisan vagy hivatalosan határaikon túl rendezett művészeti bemutatókon fokozott hangsúlyt kaptak az észt nemzeti sajátosságok. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a 20. század második felében jelentkező magas kultúra az évszázadokon át megőrzött paraszti kultúrából táplálkozott, a népi meghatározottság jelentette Európához kapcsolódni kívánó művészetükben a nemzeti vonásokat. így találkoztak Európával, hogy vittek is valamit Európába. Külön kell szólnom dolgozatom forrásairól és módszeréről, amely nem haladhatott a klasszikus történetírás útján. A már korábban említett, főként II. világháború előtt megjelent magyar munkák a legkülönbözőbb tudományok oldaláról közelítettek az észt néphez. Szórtságuk ellenére is nagy jelentőségűek, mert korrigálták szemléletükkel a szovjet korszak idején megjelent, különben általam is forrásként használt munkák szemléletét. Kálmán Béla akadémikus a munkahelyi vita során elmondta, hogy az Új Magyar Lexikon Észtországról szóló címszavainak minden adata hamis, még az ellenkezője sem igaz. Ugyanígy vagyunk az orosz vagy észt nyelven közzétett töreténeti munkákkal, amelyeknek csupán tényei hasznosíthatók, megállapításai, szemlélete torz, tendenciózus. A két világháború között megjelent észt történeti és statisztikai munkák nem voltak hozzáférhetőek a tall inni és tartui könyvtárakban, ottani kutatók is emigráns észtektől szereztek be adatokat erre az időre vonatkozóan. Érthető tehát, hogy a magyar nyelven megjelent háború előtti munkák 26 SARV, H. 1991. 11—12. p. — Aleksei PETTERSON, aki 1958—1991 között a Tartui Néprajzi Múzeum igazgatója volt, az 1960-as évek elején beindította a Szovjetunióban élő finnugor népek területein az intenzív gyűjtőmunkát. Harminc esztendőn át egyedülálló anyagot hozott be munkatársaival együtt a Tartui Néprajzi Múzeumba, elsősorban a vepszékre és udmurtokra vonatkozóan. Előbbiekhez működése idején 15, utóbbiakhoz 14 alkalommal vezetett gyüjtőexpedíciót, de ezzel párhuzamosan komplex gyűjtőakciókat szervezett a marikhoz, komikhoz, sőt az utolsó években — a 80—90-es évek fordulóján — hozzánk, magyarokhoz is. A gyűjtött anyagot a „Zur finnougrischen Volkskunde" kötetben (1985) és számtalan cikkben tette közzé. 1958 és 1991 között összesen 120 hasonló expedíciót indított és irányított. Ezeken magnós, fotós, később film-, majd videó dokumentációkat készített munkatársaival együtt. Ezáltal bekapcsolta a helyi kutatókat a tartui és a finn — vagyis a nemzetközi finnugor — tudományos életbe. Hatalmas mennyiségű tárgyi anyagot is begyűjtött az Észt Nemzeti Múzeumba. így ma már több százezerre emelkedett a szisztematikusan gyűjtött, dokumentált, múzeumi szakrendszer szerint nyilván tartott és nem utolsósorban látható-tanulmányozható finnugor anyag. 19