Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

állapota valójában szinkronban van a csonka társadalom és az etnikai elnyomás szintjével. Hogy mégis egy rövid század alatt ebből az állapotból nemzeti tudat, majd nemzetállam nőhetett ki, az a szerencsésen alakuló történeti körülményeken kívül (1816—19; 1861; 1917; 1920) mégis a népi kultúra erejét igazolja. Hasonló folyamat zajlik le fél évszázaddal később például az oszéteknél, ahol azonban sokkal kedvezőtlenebb a történelmi szituáció, a Grúziát, Abbháziát és Örményországot is kezükben tartó oroszok birodalmába méginkább beleesik a maroknyi nép. Eposzukat, a Mart eposzt is jóval később alkotják meg, jeleként itt is a még működő és élő hagyományoknak. Ha a nyugat-európai, a magyar és az észt társadalmi és kulturális alakulást összehasonlítjuk, s szervesnek és belső indíttatásúnak is fogva fel valamennyit; a nyugat-erópait alapnak és korban elsőnek, mintaadónak tekinthetjük. Később belépőnek és történeti körülmények folytán meg-megtorpanónak a magyart. És hiányosnak, csonkának az észt folyamatokat. Mindezt egy egymáson elcsúszó, egymást metsző viszonyként ábrázolhatjuk grafikusan, szemléletesen. Ez persze sematikus, s hangsúlyoznunk kell, hogy éles határok sehol sincsennek. Mégis érzékelhetően jelenik meg a más-más út. A folyamat — mint ez dolgozatunk egészéből is kiderül —, nem ilyen egyszerű. Nagyonis lényeges az, hogy az észt értelmiség — épp Európára is tekintve — nemcsak a népiséget, de az észt föld, térség egyéb vonatkozásait is sajátjának tekintette, függetlenül attól, hogy az melyik elnyomó náció alkotása volt. A legtermészetesebben épül be az észt kultúrába. Tallinn és más városok német gótikája, a kastélyok oroszos ízlésű barokk építészete, az eredetileg idegen városi polgári magatarási formák egész sora, a német gyökerekre visszavezethető dalünnepek közösségmozgató ereje vagy a cilinderszerű kalap, mint jellegzetes népviseleti elem. Felülemelkedett az értelmiség a szorosan vett nacionalitáson, s minden értéket igyekezett mozgósítani egy magasabb kultúra érdekében. A népiből és a történetiből (eredettől függetlenül) így jöhetett létre egy magasrendű, de mégis sajátosan észtnek, s egyben baltinak mondható kultúra, amely az észt nemzeti állam megteremtéséhez hozzájárult, majd ennek korszakában kibontakozott, s a szovjet korszakban is működő, sajátosan észt, más tagköztársaságoktól eltérő kultúrát teremtett, s megtartotta az észteket, mint nemzetet is. Amikor az észt kultúra európaiságáról, európai szintjéről beszélünk, akkor ezt a kettősséget, a népit és az e földön létrehozott, de más gyökerű kulturális értékek megbecsülését és nemzeti kultúrává emelését külön is ki kell emelnünk. Hiszen ez maga a felvilágosult szellem, az európaiság. Reális, mitikus, de létező történeti és kulturális alapra épül minden, s nem ideológiára, mint például a román nemzeti megújulás, amely éppen ezért agresszív, mások ellen irányuló, s nem befogadó. Átemeli az európaival gyökeresen ellentétes szellemiséget, s kon186