Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

között lényeges különbség. S ha van, azt majd — függetlenül attól, hogy a portrészobor, portréfilm kurrens politikai személyt formáz, vagy sem — az idő minősíti, de főképp a mű kvalitása. Hiszen egy alkotó személyiségnek, hogy „művet" készítsen, nehezen adódik lehetősége, s ami van, azt kell kihasználnia, tartalmi plusszal megtöltenie. Az észt dokumentumfilmesek közül néhánynak a hatvnas évektől kezdve ez nemcsak olyan módon sikerült, hogy „filmtörténetet írva annak ma már szerves letagadhatatlan részévé lettek", de úgy is, hogy igazi értékeket produkáltak. Az észt dokumentumfilmesek, kihasználva azt a lehetőséget, hogy az elvárásoknak megfelelően az észt történelem jeles alakjairól — a megrendelők főleg munkásmozgalmi személyekre gondoltak — potréfilmeket készítsenek, több, az észt kultúrát meghatározó alkotóművész életútját is megörökítették. (J. TAMBEK: „E. Viiralt" — 1968; V. ANDERSON: „N. Kormasov, 1969-es év" — 1969; P. PUKS: „A. H. Tammsaare I—III." — 1971—1974; R. KASESALU: „Juhan Smuul" — 1972; V. ANDERSON: „Adamson-Eric" — 1973; H. MUDRMAA: „Juta Lehiste" — 1973; P. PUKS: „Juhan Liiv" — 1975), melyek tárgyilagossáukkal, dokumentumhűségükkel nemcsak az észt film történetének, de az egész észt kultúrának elvitathatatlan, mindig felidézhető részei.

208 A dokumentumfilmesek más jellegű értékeket is készítettek ezekben az években. A „Tallinnfilm" évente a felsorolt alkotásokon kívül 1-2 tudományosnépszerűsítő filmet is készített. Érdekes e filmek megszállott alkotó gárdáját külön is szemügyre venni. Esetükben maga a filmkészítés csak járulék, hiszen ők maguk leginkább alapkutatásokat végző tudósok, akik a kor színvonalának megfelelő formában is igyekeznek búvárlataik eredményeit közölni, közkinccsé tenni. Ezért ártották bele magukat a filmforgatás mesterségébe. Az általuk rögzített-rendezett-tudomány osan irányított filmek nem véletlenül aratnak mindenütt — hazai-össz-szövetségi-nemzetközi — fórumokon is sikert. Hiszen itt a tudományos megalapozottság fog kezet a korszerű és népszerűsíteni is képes huszadik századi technikával. Ebből a filmtípusból kiemelkedik a „Zsáner születése" (1968, rendező: TUGANOV), az „Erőd a tengerben" (1968, rendező: R. KASESALU), a „Tüskés erődítmény" (1971, rendező: R. MARÁN) és a finnugor rokonokat, azok ősi, közös kultúrhagyományait bemutató néprajzi forradalmai- halála. Linómeszet. 1967. A maarjamäe-i emlékmű komplexum. A. MURDMAA (a kollektíva vezetője), V. PORMEISTER és R. KERSTEN építészek; V. MARIK szobrász, J. PALM festő-grafikus és V. HÜSTI mérnök közös alkotása. Az emlékmű együttest az észtországi szovjet hatalomért harcolók emlékének megörökítésére alakították ki. A több éven át épített komplexum első egysége az M. PORT építész és L. TOLLI szobrász 1960-ban emelt bronzrelieffel díszített 35 m. magas obeliszkjét, az ún. „Jeges-tengeri átkelés" emlékét megörökítő alkotását, később E. NIKONOV-nak, a Szovjetunió Hősének síremlékét fogja egységbe. A dolomitból kialakított piramisszerű falak között átjárók vezetnek az úgynevezett ceremónia térhez, melyet két oldalról tribün övez. Ennek végében kőbe vésett két kéz negatívja látható, amely óvóan őrzi az előtte elhelyezett örökmécs lángját. Az átjárók között bronzszobrok kaptak helyet, a hősök sírjához pedig elpusztult sirályrajt ábrázoló bronzalkotás mutatja az utat. 208 J. RUUS: Film. In: Nöukogude Eesti. Tallinn, 1975. 257. p. 170