Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

TOLSZTOJ arcképét.) Mindkét művész egyaránt kapcsolódott a korabeli politikai, kultúrpolitikai mozgalmakhoz is. Az észt politikai grafika viharos felvirágzása az első orosz forradalom éveire esik. A művészek ez irányú tevékenységéről a különféle politikai kiadványok, brosúrák, szatirikus lapok tanúskodnak. 1905-ben J. LILIENBACH író, aki szoros kapcsolatban állt a szociáldemokráciával, megjelentette első munkás albumát, az „EDASI"-t („Előre"). Az egész albumot A. LAIKMAA és tanítványai tervezték, illusztrálták. Maga a fedőlap, amely egy láncait szétfeszítő, vörös zászlót tartó munkást ábrázol — egyértelműen utalva a politikai tartalomra —, LAIKMAA munkája. A II. Állami Duma idején LAIKMAA-t küldöttnek választották a tallinni munkások. Magatartásáért a forradalom leverése után letartóztatták, majd emigrációba kényszerült. Finnországban és Olaszországban dolgozott, és körutat tett Észak-Afrikában. 1913-ban tért haza, újra megnyitotta műtermét és energikusan folytatta alkotói és pedagógiai tevékenységét. LILIENBACH 1907-ig, a Baltikumról történt száműzetéséig több, más-más néven megjelentetett folyóiratot, röplapot adott ki. De nemcsak az ő kiadványait illusztrálták LAIKMAA, RAUD és a fiatalabb grafikus nemzedék, hanem például a neves észt író, Eduard VILDE alapította szatirikus folyóirat, a „KAAK" („Szégyenoszlop") meglehetősen éles politikai szellemű oldalait is. Ezekben a szatirikus lapokban elsősorban azoknak a fiataloknak a nevével találkozunk, akik akkoriban LAIKMAA vagy a péteburgi „STIEGLITZ" műtermeiben tanultak, vagy szimpatizáns műkedvelők voltak. Közülük Nikolai TRIIK, August JANSEN, Konrad MÄGI, Otto KRUSTEN említendők, akik később jelentős helyet foglalnak el az észt művészetben. Ez volt az a művész fiatalság, amelyik a kor leghaladóbb eszméivel volt telítve, s nem véletlen, hogy 1905-ben hat észt hallgatót zártak ki a STIEGLITZ intézetből a diákmozgalmakban való részvételük miatt. A két forradalom közötti időszakot a még nagyon fiatal és éretlen nemzeti iskola fémjelzi. Megmaradt a nagy művészeti pólusok — Párizs, München, Péterburg, Düsseldorf — vonzása, amelyek hatásában próbált erősödni a zsenge nemzeti művészet. Ebben az időben a különféle irányzatok, elméletek, alkotói elképzelések hatására az észt művészet igen tarka képet mutat. A realista tendencia is tovább fejlődik, főként a portré és tájkép tekintetében, miközben elveszíti társadalmi és publicisztikai jelentőségét. Ennek az időszaknak a műveiben megtalálhatók az impresszionizmus, szimbolizmus, a korai, főként Munch hatására alakuló expresszionizmus valamint az úgynevezett nemzeti romantika vonásai is. A realista grafika egy igen ellentmondásos művész, Nikolai TRIIK nevéhez kapcsolódik. A STIGLITZ Intézetben kezdte tanulmányait, ahonnan kizárták mozgalmi tevékenysége miatt. Majd tanult LAIKMAA műtermében, I. Braz-nál Peterburgban, a finn Athenaumban, Párizsban Kolarossi és Julian műtermében, majd ismét Peterburgban — a „MŰVÉSZEKET TÁMOGATÓ TÁRSASÁG" nevű iskolában N. Reich-nél és a „MŰVÉSZETI AKADÉMIÁ-n V. Mate-nál. Festészeti és grafikai tevékenységére egyaránt jellemzők a szimbolizmus, az expresszionizmus és a nemzeti romantika stílusjegyei. 137