Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

papok dolga nagyon szomorú: a nép — óh, jajj — már nem hallgat rájuk, semmi támaszuk nincs. Ha ez valóban így van — feleltem — akkor a papok a hibásak és nem a nép. Az emberek kulturálódni akarnak, a papok pedig a középkor sötétségébe akarják visszarángatni őket minden igyekezetükkel. De ez sohasem sikerülhet, az észtek körében évről évre egyre inkább láthatóan is kifejlődik a gondolkodási készség. Éppen ezért'előbb vagy utóbb, de eljön az az idő, amikor a papok dudájára csak az ostobák fognak táncolni és néhány álszenteskedő..." A levelekben említett ,,női-munkaerő hiány" súlyos nehézségeket jelentett ugyan, ám a szemérmes tartózkodáson kívül reális oka is volt a színjátszástól való idegenkedésnek. Az, hogy a „VANEMUINE" társaság férfi dalosokat tömörített, s nőket egészen 1906-ig nem vettek fel tagként.

140 Ez egyébként Észtországban nem volt szokatlan. Sőt szinte hagyomány volt, hiszen a nagy múltra visszatekintő „Feketefejüek rendje" még szigorúbban rendelkezett a tagfelvételről, mert csak a kereskedöréteghez tartozó nőtlen és külországi férfiak lehettek a rend tagjai,

141 s megkötés vonatkozott a jóval később szervezett „Földművesek Társaságá"-ra is, ahol német földbirtokosok és gyermekeik nyerhettek csupán felvételt.

142 Az első észt nyelvű színházi premier végül is sikeresen végbement. Időpontjának kijelölése is a körültekintő szervező munkát dicsérte. KOIDULA nővérének férje, (H. ROSENTHAL) egy későbbi nyilatkozatából tudjuk, hogy szándékosan úgy választották ki a bemutatók (nemcsak az első, de az azt követő premierek) időpontját, hogy az egybeessen más, tömegméretű eseményekkel. így például a második KOIDULA-darabnak, a „Kérők-nyírek"-nek 1870. szeptember 29—30án tartották első nyilvános előadását. Akkor, amikor Tartuban a „Földművesek társasága" megrendezte hagyományos őszi kiállítását. S annak ellenére, hogy — mint említettük —' a tagok csak német földbirtokosok lehettek, a kiállításra nagyon sok észt származású falusi lakos — földművesek, falusi papok, tanítók — is ellátogattak.

143 A szervezők alkalmat biztosítottak a maguk számára, hogy „...megnézzék a színi előadásokat észt nyelven", s ők maguk pedig „...lemérhessék azoknak a kifejtett, rájuk gyakorolt hatását."

144 Gondjuk volt arra is, hogy minél nagyobb számú közönség élvezhesse a bemutatókat. Ezért a „VANEMUINE" társaság tagjainak joguk volt magukkal vinni egy-egy előadásra családjukat és falubeli ismerőseiket is, sőt a harmadik KOIDULA-színmű, az „Ez aztán az öszvér, avagy száz pud só" című darab bemutatásakor azt a kedvezményt is biztosították, hogy nem csupán a „VANEMUINE" társaság tagjai tekinthették meg, hanem az újonnan alakult „Észt Földművelők" társasága tagjai is, amely társulat egyébként szintén a „VANEMUINE" társaság termeiben jött létre, csakúgy, mint az egy esztendővel későbbi 139 Fr. R. KREUTZWALD: Válogatott levelek. Tallinn, 1953. 189—190. 141. sz. levél. Kelt: 1870. július 19-én. 140 Kaarel IRD: I. m. 62. p. 141 RÁCZ Endre—BERECZKI Gábor: Észtország. Rokonaink földje. Bp. 1978. 29. p. 142 Kaarel IRD: i. m. 63. p. 143 SZABÓ István: i. m. 1973. 37. p. 144 Kaarel IRD: i. m. 63. p. 112