Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

közösségi, vagy helyi szolgálat) kötötték. Ezért a kerületi határozatok az illetéktelenül, idegenben koldulókra gyakran kimondták a hazatoloncolást, s előtte az áristomba küldést.

352 A koldulási engedélynek idővel számos feltétele lehetett, így a szentmiséken való megjelenés, temetéseknél, egyházi szertartásoknál való közreműködés.

353 A vázolt jogi szempontú társadalmi tagolódás rendkívül ellentmondásos, bonyolult, s változatos képet mutat. Az eltérő helyi szokásjogok, a redempciós eljárások helyi sajátosságai, az országos törvények, a jászkun privilégiumok és statútumok, valamint a kerületi határozatok kuszasága folytán a XIX. század elején már nemritkán áttekinthetetlen helyzetről panaszkodtak. A Kerületek igazgatási szervei a szabályozás több alkalommal is megkísérelték, majd a nádort is felkérték, hogy mint főhatóság határozza meg a redemptusság kritériumait. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Jászkun Kerület egyedi társadalma sajátosan ötvöződött az országos rétegződés egyes elemeivel. Ezek a helyi tagolódástól függetlenül létező csoportok elvileg nem bírtak önálló társadalmi súllyal. A gyakorlatban csak a nemesség tett időnként kísérletet ennek megszerzésére. A redempcióhoz való viszony alapján a Kerületekben a nemeslevéllel rendelkezők elméletileg bármelyik helyi társadalmi csoportba bekerülhettek, zömmel azonban a redemptusok között említik őket. Kiváltságaikkal a Jászkunságban nem élhettek, minthogy itt csak jászkun, s nem nemesi jog alapján szerezhettek, illetve bírhattak birtokot.

355 A személyes szabadságukat elismerték ugyan, ám kerületi vagyonuk alapján egyenlően adóztak a többi lakosokkal. 1803-tól néhány közszolgálat (katonai beszállásolás és szállítás, utak és hidak építése) pénzen való megváltásának lehetősége jelentett csupán számukra megkülönböztetést, s hogy törvényes elítélés nélkül nem voltak elfoghatok és bebörtönözhetők. (A közösségek nem, csak a kapitányi és főkapitányi szék, illetve a nádori törvényszék ítélhetett felettük.) A nemesek által a vásáron eladott jószág után már korábban is csak fél taxát kértek be.

356 Egy csoportjuk a gazdag redemptus réteg legtehetősebb, vezető erejét alkotta, kik közül többen a külső törvényhatóságokban is rendelkeztek birtokokkal. Rendszerint ezek alkották a kerületi tisztikar zömét. Általános szokás volt a nádor részéről az érdemeket szerzett tisztviselők nemesítése is. Ugyanakkor a kerületi nemesek zömét az 1840-es években már igen szegénynek mondták, kik inkább közmunkát végeztek, mivel annak váltságát nem tudták kifizetni. Ezt bizonyította Fodor Ferenc és Rácz István is.

357 A Jászkunságban a redempciót követő első nagy nemesi összeírás 1764-ben zajlott le, s összesen 513 személyt vett számba, 178-at a Jászságban, 215-öt a Nagykunságban, míg 120 főt a Kiskunságban. Legnagyobb számban Karcagon 352 BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1812. aug. 15. 407. 113/g.; Iványosi Szabó T., 1985. 135. 353 SZML Jászdózsa, tan. jkv. 1811. nov. 23. 111. 206. sz. 354 Gyárfás I., 1883. 31. 355 Bánkiné Molnár E., 1993. 35—36.; SZML Jászapáti, tan. jkv. 1754. jan. 1. 29. 1. sz. 356 SZML Túrkeve, tan. jkv. 1798. jún. 63. 278. sz.; BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1816. jún. 8. 114. 173. sz. 357 Fodor F., 1942. 293.; Rácz I., 1988. 127. és 132—133. 76