T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Ökrösné Bartha Júlia: Karcagi gyermekközösségek és játékaik

elnevezésének alapja. A játéknak kétféle változata ismert Karcagon: Az egyik változat szerint egy-egy rövidebb és egy-egy hosszabb bot kellett hozzá. A rövid bot a földbe vájt lyukban volt, a hosszabb botok vége szintén a lyukba ért. A gyerekek, a hosszabb bot másik végét kezükbe tartva körbe járták a lyukat s közben ezt a mondókát mondták: Türíí, türü, sepríí türü - egy?! Türíí, türü, sepríí türü - kettő! Türü, türü, seprű türü - három/ Háromra kiütötték a kis botot a lyukból, s az nyert, aki messzebb tudta röpíteni. (A mondókához kapcsolódóan feltételezem, hogy a tűrü kifejezés a török türlü-ből lett, mely magyarul azt jelenti, hogy féle, fajta. A magyar nyelv nem tűri a torlódást, elképzelhető, hogy ez az oka a szó változásának, az eredeti alak ismeretében érthető számunkra az egyébként semmitmondó kifejezés. A másik változat szerint a lyukba kellett beletalálnia a kisebbik fadarabnak. Az volt a győztes, aki többször beletalált. A tanyaparlagok voltak leginkább alkalmasak erre a játékra. Ma már csak az idősebbek körében ismert ez a játék bige néven. A játék eszköze: <r ^13*<r -^ Bige, vagy pityke névvel más játékot is játszanak a gyerekek. Több változat ismert, szinte csoportonként más a szabály. Az egyik változatot fémpénzzel játszák a gyerekek úgy, hogy villanyoszlophoz, vagy falhoz lökdöstek egymás után. A pénzdarabok egymáshoz való távolságát a következő terminusokkal jelölték: legtávolabbi az arasz, a hüvelyk és a középső ujj tá578