T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Hornok Lajosné: A játék mint a munkába nevelődés eszköze az endrődi tanyavilágban

gázni kellett az öregebb testvért. Megmagázta, nem iehetett megtegezni. Az parancsolt, annak szót kellett fogadni, tülle kellett elkéredzkedni. Mikor anyám az öcsémet megverte, rítt az öcsém, oszt kiabált: - Megmondom Julcsa nénémnek, hogy édesanyám megvert! Julcsa néném a legöregebb jánya vót édesanyámnak. Az öregebb testvérnek az a megszólítás járt, ami a nagybácsiknak, nagynéniknek: Julcsa néném, Margit néném, Imre bátyám. A többi testvérnek csak így: Imrénk, Margitunk. Julcsa nénémet, mikor férhöment, tovább magáztuk, még az urát is. Mán tanító vótam, mikor szerbusz lehettem velük." Számítottak a bajra is, úgyhogy, ha az anya meghalt, a családban a legöregebb lány vette át az anya szerepét. A legidősebb fiú pedig, ha baj lett, az apa szerepét vette át. Köteles volt a fiatalabbakat a talpra állásukig segíteni. Megnősülni sem lehetett neki addig, míg a családnak szüksége volt az ő keresetére. Tudunk olyan esetről, hogy ez a legöregebb fiú negyven éves koráig eltartott. Közben megnősült, de a keresetét ő is, és a felesége is a családnak kellett adja. Ilyen helyzetben természetes, hogy a gyerek értékének is egyedüli fokmérője: az általa végzett munka. Nem arról van szó, hogy ezek a gyerekek szakadásig csak dolgoztak, dehogy, a gyerek minden korban gyerek. Hanem arról, hogy programként nemigen játszottak. Ilyen mondat, hogy: most mehettek játszani, különösen tanyán, nemigen hangzott el. Szabályokkal felruházott játékot a tanyai gyerekek nem is igen ismertek addig, míg a falubeliektől meg nem tanulták. Jobbat játszottak ezek a gyerekek: az életet magát - kicsibe. „Mán mikor ülni tudott a gyerek, kapáláskor kivitték a kerek kast a dőlő végire, beletették, kikötötték a kas íuiihö, körbetámogatták, hogy üljön, nézze a kapálást. A kutyát melléültették, hogy vigyázzon rá. Mikor mán menni tudott az a gyerek, akkor az ő dóga vót, hogy vizet kellett önteni sorba a jószágoknak. Mikor meg ment a kocsi, a gyereket odaültették az apja ölibe, a kézibe adták a gyeplőt: - No, vezesd! Még selyp vót, de mán tolta a talyigát: - Most mék lónak adunk, édesapám? Megmarkolta a kis kézivel a szénát, akkor a lovak közé felvette az apja, hogy. ő adja oda a lónak. A gyerek boldog vót, hogy őtülle elvette a Tündér. Nem sietett az apa, 531