T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Hornok Lajosné: A játék mint a munkába nevelődés eszköze az endrődi tanyavilágban

általános iskola alsó tagozatában kötelező tantárgyként kell tanítani. A gyerekek igenis fogékonyak erre. Négyévi munkánk hatására főiskolások, általános és középiskolások kapcsolódnak hozzánk, szakdolgozatok és pályázatok születnek. A téma, amiről beszélek: a játék mint a munkába nevelődés eszköze az endrődi tanyavilágban. Endrőd katolikus település. Ez azt is jelentette a falu számára, hogy a századforduló körül minden családban 7-8 gyerek volt. Nagycsaládos együttélésről is csak olyan értelemben lehet beszélni, hogy az öregeken kívül legfeljebb két házas fia élt a szülőkkel, ez is már 20 embert jelentett. Úgyhogy jutott gyerek a kuckóba, a vacokágyra, a tabulyába, jutott a földre terített subára, istállóba, a priccsre, ez utóbbi helyet szerették a gyerekek, mert nem voltak a szülők szeme előtt. Az asszonyok, ha megélték, 40-50 éves korukig szültek, gyakorlatilag minden két évben. De sok asszony meghalt már jóval előbb tüdőbajban, szülésben. Az árván maradt kicsi gyerekekhez az apának mielőbb anyát kellett hozni. Divat volt az „egy sütetbü két cipót", vagyis a halott anya lánytestvére ment hozzá a sógorához. Ha nem így volt, akkor előfordult, hogy négy-ötféle gyerek is élt együtt. „Az én édesapámnak az első házasságábú született egy jánya. Annak az anyja meghalt, mikor ez a jány született. Akkor édesapám hozott egy másik asszonyt, annak született két fia, akkor az az asszony is meghalt tüdőbajba. Akkor vette el édesapám édesanyámot, de mán édesanyámnak is vót egy fia, annak az apja meg a háborúba halt meg. Akkor nekik születtem én. Akkor édesapámot elvitték katonának, úgyhogy édesanyám fia meg a két mostohafia fogott hozzá a gazdálkodásho. De szerették is édesanyámot a többi gyerekek is a halála órájáig." Ennyi jelzésből látható, hogy ezek a gyerekek nemcsak a szülőkhöz kapcsolódtak szorosan, hanem egymáshoz is, időnként egymáshoz még szorosabban, mint a szülőkhöz. Csak úgy tudtak megélni, ha egyik gyerek kapaszkodott a másikba. Létfeltétel volt az összetartás, az öregebb testvér tisztelete. „Régen az vót a szokás, hogy mánpedig a kisebb gyereknek ma530